eur:
395.51
usd:
366.65
bux:
65519.84
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Tízéves az A38 kultúrhajó

Április 30-án ünnepli tizedik születésnapját az A38 hajó.

2003. április 30-án Maceo Parker amerikai szaxofonos koncertjével nyitotta meg kapuit Budapest új szórakozóhelye, a Petőfi híd budai hídfőjénél horgonyozó A38 hajó, amelynek 3000 négyzetméteres területén egy 700 főt befogadó koncertterem, étterem, teraszok és bárok várták a kikapcsolódni vágyókat.

A hajós szórakozóhely alapítóját, Bognár Attilát a Szajna párizsi szakaszán álló Batofar zenehajó inspirálta, tervét a Tripolje nevű ukrán hajó újjáépítésével valósították meg. A Tripolje az Artemovszk folyami szállítóhajó-osztály 38. egységeként készült el, ezért 2003-ban Artemovszk 38 néven jegyezték be a magyar hajóregiszterbe.

A hajót 1968-ban Kijevben építették és önjáró kőszállító uszályként a Dunán teljesített több évtizedes szolgálatot, amelyből leszerelték és ronccsá nyilvánították.

2001-ben aztán áthajózott a Dunán, hogy szórakozóhelyként keljen új életre. A hajó szerkezeti átépítésére a szlovákiai Révkomáromban került sor, a koncertterem, a belsőépítészeti és akusztikai munkák már Budapesten készültek. A hajó átépítésekor az eredeti mérnöki és ipari munka specifikus jellemzőinek megőrzése mellett egy technikailag jól felszerelt, modern, barátságos és jól kihasználható teret hoztak létre, amelyben étterem és bár is helyet kapott.

A hajó gyomrában található az intézmény büszkesége, a hozzávetőleg 300 négyzetméteres koncertterem, amelynek építésekor egy akusztikailag tökéletes - hangfelvételek készítésére is alkalmas -, minőségi hangzást biztosító és maximálisan szigetelt helyiséget alakítottak ki. Két év tervezési, engedélyeztetési és építési munka után, 2003 áprilisában az A38 névre keresztelt jármű végül lehorgonyozott a célállomáson, a Duna újbudai partján. A vízi intézmény 2010-ben önálló kiállító- és előadótérrel, egy úgynevezett művészdereglyével bővült, amihez vízibusz-kikötőt is építettek.

Az állóhajó kulturális legénysége az elmúlt tíz évben egy modern, nemzetközi művészeti, közösségi, szórakoztató és rendezvényközpontot hozott létre, mintegy ötezer programot szerveztek, a fedélzeten tízezer művész lépett fel, a látogatók száma meghaladta a kétmilliót.

Programkínálatukban többek között tehetségkutató versenyek, színházi előadások, jótékonysági estek, fesztiválok, kiállítások, filmes programok szerepeltek és persze sok-sok zene, hiszen az A38 elsősorban a zenére szakosodott. Zenei repertoárja a dzsessz, a rock, a világzene és az elektronikus zene bemutatásából áll össze, különös tekintettel a nem populáris könnyű- és kortárs zenei koncertek, tematikus zenei sorozatok megrendezésére.

Néhány érdekesség az elmúlt két év zenei kínálatából: itt tartott lemezbemutató koncertet az alternatív zenei Erik Sumo Band, a sámán-rockot játszó Vágtázó Csodaszarvas és a fúziós zenét képviselő Special Providence. Dupla koncertet adott az etno-punk Vágtázó Életerő, az undergroundos Európa Kiadó, illetve sztárvendéggel, a Bécsben élő amerikai Big John Whitfield énekessel lépett fel a Kéknyúl Hammond Band dzsessz-funk-blues formáció.

A külföldi fellépőket fémjelezte az alternatív rock kategóriába sorolható brit csapat, a Subways; az amerikai Chrysta Bell, David Lynch filmrendező múzsája; a modern francia sanzon egyik fontos előadója, Jane Birkin; a világhírű amerikai énekes-dalszerző, Tom Waits dalait játszó nemzetközi formáció, a Braindogs; Nadeah Miranda francia énekesnő; a mély érzelmeket tolmácsoló brit Tindersticks; Don Airey, a Deep Purple billentyűse; a fiatal német bluesgitáros tehetség, Henrik Freischlader; Mick Harvey ausztrál zenész, Nick Cave egykori zenésztársa; a seattle-i grunge stílus egyik alapító atyja, Mark Lanegan.

Magyarországon itt lépett fel először Peter Hook, a brit könnyűzene történetének legendás basszusgitárosa; világzenei csemegével szolgált a már több mint négy évtizede aktív ír együttes, a Clannad és a TransGlobal Underground korábbi énekesnője, a brit-szefárd Natacha Atlas és Grande Mothers of Invention néven itt koncerteztek Frank Zappa egykori zenésztársai.

2012 őszén az 50 éves jubileumát ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenysorozatával új műfaj, a kortárs komolyzene is beköltözött az intézmény falai közé.

Az A38 csapata nagy figyelmet fordít a fiatal hazai előadók hazai és - zenei ügynöksége révén - nemzetközi bemutatására, s emellett stúdiófelvételeket, koncertfilmeket, televíziós és rádióműsorokat készítenek.

Az A38 a megnyitó óta Budapest kedvelt és mára már nemzetközileg is elismert szórakozóhelyévé vált. 2012-ben a Lonely Planet útikalauz szavazásán elnyerte a világ legjobb bárja címet, a Deutsche Telekom által működtetett Electronic Beats honlap szavazói pedig a világ legjobb szórakozóhelyévé nyilvánították.

A tízéves évfordulót nagyszabású programsorozattal ünneplik meg, a jubileumi év lezárultával, 2014 januárjában az A38 néhány hétre elhagyja a kikötőt, hogy egy újabb felújításon essen át.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×