eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása

A kiemelkedő kulturális értékkel bíró fesztiválok számára 772 millió forintot osztott szét a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Kulturális Fesztiválok Kollégiuma. Az 590 milliós keretet a jövő évi terhére 182 millió forinttal megemelték - jelentette be pénteken L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke.

Összesen 145 fesztivál pályázott, az igényelt támogatás összege meghaladta a 2,3 milliárd forintot. A megtakarításokból a kollégium 460 milliós keretét 100 millióval megemelték és a következő évi terhére még 182 millióval kiegészítették - mondta el L. Simon László.

"Azért mertük ezt megtenni, mert a nemzeti erőforrás miniszterrel kötött hároméves megállapodás szerint 2013-tól évenként 400 millió forintot kapunk a miniszteri keretből" - részletezte az elnök. Kiemelte: a miniszterrel kötött megállapodás lehetővé teszi, hogy a jövőben több évre előre lehessen kiírni pályázatokat, ami a fesztiválszervezők régi kívánsága.

Most 77 pályázatot fogadtak el, a többi között olyan rangos események nyertek támogatást, mint a Budapesti Õszi Fesztivál, a Bartók+Verdi Miskolci Nemzetközi Opera Fesztivál, a Zempléni Fesztivál, a pécsi POSZT vagy az Ördögkatlan Fesztivál.
Negyvenegy pályázatot nem támogatott a kollégium, kettőt halasztott státuszba sorolt és huszonötöt formai hibák miatt érvénytelennek minősített. Az eredménylista napokon belül az NKA honlapján lesz olvasható.

Az elnök kitért arra, hogy a nem támogatott pályázatok közül többről úgy döntöttek, bár van kulturális vonzatuk, a gasztronómiai események közé tartoznak. Ezek szervezőinek azt javasolják, hogy akár változatlan formában a napokban megjelenő, új, a gasztronómiai eseményeket kezelő pályázatra nyújtsák be anyagukat. Mintegy 300 millió forintot oszthatnak szét a gasztronómiai jellegű és 80 milliót a helyi jelentőségű, kisebb fesztiválokra. Egybevetve: az év első felében több mint egymilliárd forintot ítéltek oda kulturális rendezvényekre.

Még egy döntéssorozatról beszámolt L. Simon László.: az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma több mint 60 millió forintot ítélt oda 8 pályázatra abból a célból, hogy az Európai Bizottság Kultúra keretprogramjában a nemzetközi együttműködési projektekben való részvételnél az önrész előállítása ne legyen akadály.

Bővültek az egyházi értékek megmentésére szolgáló források is: az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma számára a hajdúdorogi egyházmegye területén lévő három görög katolikus ikonosztázion restaurálására 40 millió többletforrást biztosítottak.

L. Simon László kiemelte: az NKA küldetésének tartja az egyházi örökség ápolását és megőrzését, nemcsak az építmények, hanem a múzeumok, levéltárak és kulturális intézmények védelmét. 2010-ben 48 pályázatra több mint 38, 2011-ben pedig 59 pályázatra csaknem 59 millió forintot ítéltek meg.

Tárgyalásokat folytattak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságával, amelynek javaslatára közös programot indítanak, minthogy számtalan kis faluban turisztikailag és kulturális szempontból is komoly értékek találhatók.

A program első állomása az a 40 millió forintos többletforrás, amelyből - mint Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök elmondta - a hajdúdorogi egyházmegye templomai közül nemcsak a fábiánházi, hanem a leveleki és aranyosapáti ikonosztázionokat és oltárokat is restaurálhatják.

Szászfalvi László, a KIM államtitkára hangsúlyozta, hogy az NKA-val közös program az anyagi eszközök koordinációját és a tervezhetőséget segíti.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×