eur:
394.36
usd:
371.5
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Olcsóbb lesz a Zeneakadémia felújítása

Ugyan a Zeneakadémia felújítása csúszik, az újabb pályázatnak köszönhetően fél milliárd forinttal alacsonyabb lesz a beruházás költsége - mondta az intézmény rektora. Batta András hozzátette: számításaik szerint 2012 decemberére újulhat meg a nagy hírű intézmény épülete.

Megvan a szándék és a pénz is, de még nem kezdődtek el a munkálatok a Liszt Ferenc téren a Zeneakadémia felújításán - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az intézmény tervezett rekonstrukciója kapcsán Batta András.

Az utóbbi két évben számtalanszor változott a közbeszerzési törvény, ráadásul a magyar bürokráciára rárakódik az európai is - indokolta meg a késés okát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, aki hozzátette: 10,5 milliárd forintos rekonstrukcióról van szó, ebből 9,5 milliárd uniós pénz, amelyre nagyon szigorú elszámolási szabályok érvényesek.

Hangsúlyozta, hogy a közbeszerzési folyamat végtelenül bonyolult. Az eljárás első szakaszában még sokkal magasabb összegekre érkeztek ajánlatok a kivitelezőktől, mint amennyit a költségvetésben terveztek. Ezt nem lehetett elfogadni, ezért új eljárást indítottak. Létrejött egy alkufolyamat, amely most zárul le, és amelynek lényege, hogy mintegy fél milliárddal olcsóbb lesz így a beruházás.

Batta András elmondta: 2012 decemberében adhatják át a felújított Zeneakadémiát.

A teljes beszélgetést meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×