eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Einstein felesége lesz Csuja Imre

Vallai Péter és Csuja Imre főszereplésével péntek este mutatja be az RS9 Színház Podmaniczky Szilárd új drámáját Albert Einstein paprikáskrumpli címmel. Az abszurd történet a világ leghíresebb tudósának különös, de sikertelen házasságát mutatja be paprikáskrumpli készítés közben. Einsteinnek szerb származású, első feleségétől, Mileva Mariætól három gyermeke született, és válásuk után a fizikus neki ígérte és adta a Nobel-díjért járó pénzjutalmat. Csuja Imrével beszélgettünk, aki Einstein feleségét alakítja majd a darabban.

Nem most dolgozik először együtt Podmaniczky Szilárddal és Vallai Péterrel, 2008 szeptemberében mutatták be a Beckettre várva című Godot-ra várva parafrázist, szintén az apró RS9 Színházban. Hogyan alakult ki az együttműködés?

Sok évvel ezelőtt Szilárdról portréfilmet készítettek a Duna Televízióban, amelyben én is szerepeltem: elmondtam az egyik novelláját. Tulajdonképpen ezután, telefonon ismerkedtünk meg. Aztán megírta a Beckettre várva című darabot, és az RS9 Színház úgy döntött, hogy műsorra tűzi Vallai Péterrel és velem. Hagyományosan indult az együttműködésünk - így osztják a szerepeket. A bemutató után természetesen felmerült a folytatás lehetőséfe, a cím már meg is volt Szilárd fejében valamilyen paprikáskrumpliról és Albert Einsteinről, és most itt az újabb bemutató.

Az Albert Einstein paprikáskrumpli című előadásban Ön Mileva Mariæot, a tudós első feleségét alakítja. Mi ennek az igaz történeten alapuló drámának a műfaja?

Tragikomikus, abszurd, groteszk játék. Einstein első házasságát, a családot mutatja be az író, a konfliktusokat, a sértettséget, de ugyanakkor a szeretet is. Úgy próbáltuk a darabot, hogy sokszínűség jellemezze ezt a kapcsolatot. Tragikus volt a család sorsa, az egyik gyerek skizofrén volt, a másik meghalt. Einstein és a felesége inkább külön éltek egymástól, mint együtt, mégis 17 évet lehúztak egymással.

A paprikáskrumpli hogyan kerül a történetbe? Valóban főzni fognak a színpadon Vallai Péterrel?

Vallai nem fog főzni, én fogok főzni. Már túl is vagyunk két nyilvános főpróbán, nagyon szereti a darabot a közönség. Õk is megkóstolhatják a főztömet, mert, ahogy tart az előadás, közben megfőzzük a paprikáskrumplit is.

Egy női szerepnek milyen nehézségei vannak? Hogyan készült az alakításra?


Nagyon óvatosan kell bánni az ilyen szerepekkel, mert könnyen elviheti az embert a szélsőséges viccelődés felé, ezt pedig nem akartuk. A darabból kiindulva nagyon finom gesztusokkal próbálom bemutatni ezt a nőt, a jószívűségét, a kicsinyességét, a szeretetteliségét, a sértettségét, megbántottságát. A saját gesztusaimból indulok ki, és természetesen belekerülnek kifejezetten női mozdulatok is, de azokat finoman kell adagolni és akkor "normális" alakítás születhet.

A jövő hét pénteken újabb bemutatóban játssza majd az egyik főszerepet, Vaszilij Szigarjev neves orosz kortárs író drámáját, a Guppit mutatják be a Centrál Színházban. Szintén egy család életébe pillanthatunk be, de ezúttal Ön a felszarvazott férj szerepét játssza majd, egy labilis és kiszolgáltatott nő oldalán.

Ez egy hihetetlenül izgalmas és bonyolult színdarab, különféle húrokat kell megszólaltatni, hallatlan szélsőséges dolgokat engedhet meg magának a színész a játék során. Györgyi Annával és Bán Jánossal fogunk együtt szerepelni. Az előadás műfaja: tragédia, komédia, tragédia - így, ahogy mondom.

Ebben a hónapban három bemutatóban is jelentős szerepben lépett színpadra. Hogyan bírja ezt a sok munkát? Gyakran vállal az anyaszínházán, az Örkény Színházon kívül is szerepeket?

Nem túl gyakran, ez most így alakult. Február 13-án volt az Örkény Színházban a Bohémélet bemutatója, aztán Podmaniczky Szilárd az Albert Einstein paprikáskrumpli darabot nekünk írta, azt nem lehetett nem elvállalni. Ez a Guppi című előadásunk pedig egy váratlan helyzet volt, mi ezt az előadást először egy felolvasószínházban készítettük el, az fejlődött tovább. Az élet szülte ezeket a helyzeteket, szépen, okosan kellett beosztanom az energiáimat.

Filmes produkcióban dolgozik-e éppen? Elsősorban az Üvegtigris 3. forgatására lennék kíváncsi, elkezdték-e már a munkálatokat? Csoki újra száguld majd?

Pletyka szinten tudom, hogy valószínűleg forgatjuk a nyáron. Még semmi konkrétumot nem tudok, nyilván már az előkészületek folynak, és hamarosan minket is fel fognak hívni. Az Állomás című sorozat megy a Duna televízióban, azt is nyáron forgatjuk. Más film nincs, úgyhogy most egy kicsit pihenni fogok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×