Egy nap leforgása alatt történik minden. Van négy barátnő, akik megfogadják, hogy sosem mennek férjhez. De az, akit én játszom, Juli, egy váratlan pillanatban bejelenti, hogy mégis férjhez megy, ráadásul még aznap este. Az eseményre mindenki hivatalos. Ezzel fennakadást okoz, a bonyodalmak pedig tovább gördülnek: ellopják azt a gyűrűt, amivel eljegyezné őt az angol lord. Megfújják, lelépnek vele, ezzel elkezdődik egy eszeveszett hajsza. Ennek a hajszának a résztvevői Szávai Viki, Sárközi-Nagy Ilona és Gallusz Niki, ők csinálják a filmben az akciórészt. Én inkább a szofisztikált környezetben próbálom fenntartani a nyugalmat a család felé, úgy hogy közben nem titkolom el a vőlegény előtt, hogy mi történt, emiatt kicsit kérdéses lesz az esküvő kimenetele, hogy egyáltalán megvalósul-e.

A film elején van egy műlovagló száma is. Közel áll önhöz a lovaglás?

Nekem sajnos korábban kimaradt a lovaglás, mert én akkor nagyon próbáltam, amikor főiskolásként megtanulhattunk volna lovagolni. Sokakat ledobott a ló, én pedig féltem, hogy megsérülök, és nem tudom folytatni az akkori munkámat. Ezért most a film előtt gyorstalpalón kellett megtanulnom az alapokat. De nagyon jó segítségeim voltak, a díjlovas részek egy részét a filmben tényleg én csináltam. Végigcsináltam az egész gyakorlatsort, valamikor engedelmeskedett a paci, valamikor nem, de ez mindenkit meglepett. Állítólag két évet haladtam pár hét alatt. (Nevet.) Azt hiszem, ez annak köszönhető, hogy van egy édesapámtól örökölt különös vonzalmam az állatokhoz. Lovaglás közben egy olyan rezgésszámon éreztem magam, ami nem jellemző rám. Különös nyugalom és érzékenység szállt meg. Talán ez a legfontosabb élmény, amit ez a film adott, amiért nagyon hálás vagyok.

Milyen volt a közös munka filmbeli partnerével, az angol lordot alakító Matt Devere-rel?

Nagyon élveztem együtt dolgozni Matt-tel, és hogy ő teljesen más koncentráltsággal vesz részt egy forgatáson, mint egy magyar színész. Õ wales-i, ha jól tudom öt éve él Magyarországon, és nem beszéli a nyelvünket - vagy csak bizonyos kifejezésekre korlátozódik a nyelvtudása - és emiatt nagyon érdekes volt, hogy angolul próbáltunk, neki pedig magyarul kellett megtanulnia a jelenteket, ahhoz, hogy fel tudjuk venni. Nagyon jó hangulatban telt a forgatás, leszámítva azt, hogy iszonyatos hajsza volt. Egy ilyen könyvet 50 nap alatt szokás leforgatni, nekünk pedig úgy 30 napunk volt rá, úgyhogy egy nagyon kellemes filmet igen feszített tempóban kellett felvenni.

Egy Eger melletti kastélyszálló szolgált az esküvő helyszínéül. Hogy tetszett önnek ez a királylányos környezet, el tudna képzelni magának egy ehhez hasonló, nagyszabású romantikus esküvőt?

Pont annyira vagyok jóban ezzel a környezettel, mint amennyi időt ott eltöltöttem. Jelen pillanatban nem képzelek magamnak semmiféle esküvőt, valahogy engem ez a dolog nem vonz, mert azt érzem, hogy ez a szövetség másképpen is megtörténhet. Az simán lehet, hogy elhívjuk a barátainkat megünnepelni, hogy mi együtt vagyunk, de ahhoz nem kell esküvő. De pont emiatt volt izgalmas, hogy rám adnak ilyen szép ruhát, szépen megcsinálják a hajam, és így egy olyan lányt játszhattam, akinek minden státuszszimbólum azt bizonyítja, hogy ők boldogok, ha pedig ez nincs, akkor összetörik az élete. Érdekes volt ebbe belegondolni. Nekem nagyon sokszor adnak olyan romantikus szerepeket, amikor párás tekintettel rebegtetem a kis pilláimat, mert én szeretem beleképzelni magam az ilyen szerepekbe. De én magam egy sokkal sprődebb lény vagyok.

A filmbemutató mellett februárban egy színházi premierje is volt. Az Örkény Színház a finn Aki Kaurismäki filmje nyomán állította színpadra a Bohéméletet Ascher Tamás rendezésében.

A színpadi változatot Gáspár Ildikó készítette Henri Murget regényéből és a filmbeli történésekből. Nagyon izgalmas, játékos előadás, tele elképesztően jó gegekkel, közben sűrített módon, de felidézi azokat az estéket, amikor az ember betéved egy füstös helyre, ahol megáll az idő, és mindig ugyanazok az alakok ülnek ott és beszélgetnek órák hosszat a semmiről nagy öntudattal. Nem pusztán a művészlét gőgjéről van szó, hanem a gőgnek arról a részéről, ami az önérzet, a büszkeség, és hogy a művész képtelen beilleszkedni a civilizációnak abba a rendjébe, amihez mi, akik színházban, filmben dolgozunk, próbálunk igazodni. Ez az előadás a megfoghatatlannal foglalkozik, és megpróbálja olyan pillanatokba belevésni, amelyek nagyon abszurd módon és váratlanul jönnek létre.

Az előadásban ön Mimit alakítja, mennyiben tér el az ő figurája a Puccini-operából megismert karaktertől?

Ez a Mimi más egy kicsit, mint akit az operából ismerünk. Van benne egy kicsi Manon is, vagy legalábbis az a sors, mert ez a Mimi nem sodródik, hanem választ. Õ szeret jól élni, és ezt közli is Rodolfóval, a költővel. Egy tudatosabb, erőteljesebb személyiség.

Decemberben szintén az Örkény Színházban mutatták be Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című népszínművét, ebben Erna és Juanita szerepét játssza. Több kritika méltatta az alakítását, megemlítve mennyire lubickol a szerepeiben. Mi volt az, ami ennyire megragadta ebben az előadásban?

Egyrészt én nagyon szeretem Bagossy Lászlónak, a darab rendezőjének a világát. Már sokszor dolgoztam vele, és emiatt gondolta, hogy nekem kell ezt a szerepet játszani. Sokáig úgy volt, hogy Karlinét alakítom, de az a nőalak sokban hasonlít a Műselyemlányhoz, akit szintén Bagossy László rendezésében játszok az Örkényben, úgyhogy nagyon örültem, hogy az Erna szerepét kaptam, akit ütnek-vernek és van ugyan szabad akarata, de nagyon mélyen elnyomva. Nem is nagyon jóindulatú, nyilván a saját nyomorából adódóan. Egy áldozattípus, de közben mégis van benne valami idegesítő, piócaszerű. Egy nagyon komplex lény, amit nekem nagyon ritkán szoktak adni. Nagyon szeretek ilyen szerepeket csinálni, és még többet szeretnék, mert nem szeretném, hogy mindig arra alapozzák a szerepeimet, hogy egy ilyen kedves külsőm van. Juanitának külön örültem, ő egy nagyon szomorú díva, tulajdonképpen egy állat, egy majom, egy bezárt lény, aki közben nagyon szereti csinálni, azt, ami. Amikor Ascher Tamás rendező látta, mondta is, hogy "jó Erna voltál, de talán még jobb Juanita", ami azért esett jól, mert én azt érzem, hogy ez a majom igazából én vagyok.

A közeljövőben milyen bemutatókban találkozhat önnel a közönség?

Van egy nagyon különleges dogma-filmvilágú amerikai filmrendező, aki pont a héten keresett meg, hogy játsszak a rövidfilmjeiben. Az a különlegessége a munkáinak, hogy minden városban, ahol eltölt öt-hat napot, leforgat egy filmet, és emberi kapcsolatokat ábrázol úgy, hogy közben kiderül az is, melyik városban járunk. Nagyon remélem, hogy el tudok vállalni ebből pár forgatást a nyáron. Egyébként pedig fennáll az esélye egy vendégjátéknak, ami nagyon izgalmasnak tűnik, de erről még nem szabad beszélni, ezzel párhuzamosan pedig május-júniusban próbálunk az Örkényben, és a bulvárról fogunk készíteni egy kicsit vadabb, kísérleti-improvizációs előadást.