eur:
395.1
usd:
370.75
bux:
65116.7
2024. április 19. péntek Emma

Már négyszáz milliárd forintot hozott az Avatar

Túllépte a kétmilliárd dolláros, mintegy 400 milliárd forintos globális jegybevételt James Cameron Avatar című sci-fije, amely hetedik hete vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát.

A hét végén ismét a 3D-s szuperprodukcióra ültek be a legtöbben Amerika és Kanada mozijaiba: összesen 30 millió dollárért váltottak rá jegyet. A film ezzel együtt már csaknem elérte a Titanic 1998-as észak-amerikai bevételi rekordját, a 601 millió dollárt.

A csúcsdöntés szerdára várható. A szakértők a csúcsbevételek értékelésével összefüggésben ugyanakkor emlékeztettek arra, hogy az Avatar rekordjaiban komoly szerepe van a jegyárak, ezen belül a 3D-s jegyárak növekedésének, valamint a megemelkedett vetítésszámnak is.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×