eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Schubert Éva: "A remény unalmas dolog, inkább meg akarok lepődni"

A 39. Magyar Filmszemle megnyitóján, kedden este adják át a szemle Életműdíjait. Az idei év egyik díjazottja Schubert Éva színművész, érdemes művész.

Talán azért kapom a Magyar Filmszemle Életműdíját - találgatott az InfoRádióban Schubert Éva színművész -, mert rajtam kívül egyetlen olyan idős színész sincs már, akit ne ismertek volna el valamilyen kitüntetéssel.

Én csak érdemes művész vagyok, még Jászai-díjat se kaptam soha - mondta Schubert Éva, majd hozzátette: nagy öröm volt számára, hogy a kerületben, ahol lakik, díszpolgárrá választották, az pedig meglepte, hogy a Prima Primissima-gálán Prima díjjal tüntették ki.

Soha nem reménykedtem semmiben, a remény unalmas dolog. Inkább mindig meg akarok lepődni - tette hozzá a színművész, aki elárulta: nem számított arra, hogy éppen filmesektől kap életműdíjat, hiszen csupán pályája első két évtizedében forgatott sokat, azóta csupán egy-két filmben tűnt fel.

A televíziós alkotásokban persze sokat szerepelt Schubert Éva, és külföldi filmekben is játszott, legutóbb a 2005-ben készült a Hold és a csillagok című koprodukcióban.

A meghatározó hang

A színművész arról is beszélt, hogy befolyásolta-e karrierét különleges hangja.

Ez egész furcsa volt, mert mindenki mást látott bennem. Az első szerepem, az Egy pikoló világos idején azt hitték rólam, hogy olyan nő vagyok, mint Belzebub lánya, aki kiabál, énekel és modern táncot táncol, közben zárdába jártam iskolába - mondta Schubert Éva.

Ezért is nem vettek fel az egyetemre, ezért is mentem kínomban színésznek. A férjemmel még figuralesre is kellett járnom, hogy megtudjam, hogyan viselkednek az ilyen nők - tette hozzá a színművész.

Volt, akinek különös, csábító asszony, másnak Molnár-darabokba illő színész voltam, mindenkinek más - emlékezett vissza Schubert Éva, aki egy évtizeden át a Zeneakadémia énekeseit is tanította.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×