eur:
394.55
usd:
370.74
bux:
66469.84
2024. április 16. kedd Csongor

Melocco Miklós törvényt sértett a Radnóti-vers átírásával

Az InfoRádió által megkérdezett jogi szakértő szerint Melocco Miklós törvényt sértett akkor, amikor a jogörökös engedélye nélkül írta fel művére Radnóti Miklós egyik verssorát, és akkor is, amikor átfogalmazta azt. Mann Judit, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda jogtanácsosa felhívta a figyelmet arra, hogy Radnóti Miklós esetében még a szerző szövegeit védő hetven év sem telt el a költő halála óta.

Melocco Miklós szobrász törvényt sértett akkor, amikor a jogörökös engedélye nélkül írta fel művére Radnóti Miklós egyik verssorát, és akkor is, amikor átfogalmazta azt - közölte az InfoRádió által megkérdezett jogi szakértő.

Egy saját alkotásban másokét csak a szerző engedélyével lehet felhasználni - mondta az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda jogtanácsosa.

Mann Judit kifejtette: mások alkotását csak a saját mű célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven lehet felhasználni, úgy, hogy az ne képezze lényegi elemét a saját produkciónak, csak illusztrációként, figyelemfelhívóként, esetleg polémia tárgyaként szerepeljen, de ne helyettesítse a saját alkotást.

Ingyenesen akkor használható, ha az eredetihez híven szerepel a mű, ám megváltoztatni csak a szerző engedélyével lehet az alkotást - hangsúlyozta.

A jogtanácsos kiemelte, hogy Radnóti Miklós esetében még a szerző szövegeit védő hetven év sem telt el a költő 1944-es halála óta.

Mann Judit közölte: Melocco Miklós a jogörökös engedélye nélkül nem változtathatta volna meg szöveget. Ha módosítás nélkül szerepelteti a kiemelt részt, akkor esetleg megvédhette volna magát mint szabad felhasználó - tette hozzá.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Irán még durvább támadással fenyegetőzik, Izrael megtorlást tervez - Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden

Irán még durvább támadással fenyegetőzik, Izrael megtorlást tervez - Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden

Izrael ellencsapásra készül Iránnal szemben, azonban jó esély van rá, hogy ez nem közvetlenül a perzsa állam területét veszi majd célba. Az Egyesült Államok közben nyomást gyakorol a zsidó államra, azzal a céllal, hogy ne legyen további eszkaláció. A Hamász visszadobta az összes izraeli előterjesztést a túsztárgyalások során és még nehezebben teljesíthető követeléseket fogalmazott meg. Irán bejelentette: ha Izrael támad, elsöprő és azonnali megtorlással fognak válaszolni. Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×