eur:
394.45
usd:
370.3
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Betiltották Afganisztánban a Papírsárkányokat

Etnikai és erkölcsi aggályok miatt betiltották a Papírsárkányok című Arany Glóbusz-díjra jelölt filmet Afganisztánban, ahol a dráma játszódik.

A film a soketnikumú afgán társadalom utóbbi három évtizedének tükrében két afgán fiú, Amir, egy tehetős pastu fia és Hasszán, hazara szolgájuk fiának barátságát mutatja be.

Ám több olyan jelenet is szerepel a produkcióban, amely az afgán állami filmvállalat vezetője szerint "megkérdőjelezhető, és elfogadhatatlan bizonyos emberek számára, sértheti egyesek érzékenységét, gondot okozhat a kormánynak és az embereknek".

Az egyik ilyen problémás szcénában Hasszánt megerőszakolja egy hatalmaskodó pastu. Egy másik fiút pedig egy korrupt tálib tisztviselő kényszerít erotikus táncra.

Az eredeti helyszíneken forgatott, afgán író regényéből filmre adaptált Papírsárkányok három ifjú főszereplőjét a gyártó amerikai stúdió még tavaly kimenekítette az országból, mivel attól tartott, hogy bántalmazhatják őket.

A stúdió már csak azért is megpróbált minél körültekintőbben és óvatosabban eljárni, mert egy korábban kalózkópiákon terjesztett film, a 2006-ban bemutatott Kabul Express - csupán azért, mert hazara-ellenesnek bélyegezték - hatalmas felhördülést keltett a törzsi háborúk és katonai megszállás tépázta országban.

Az afgán kormány a békesség kedvéért nemcsak a Papírsárkányok forgalmazását tiltotta be, hanem bírságot helyezett kilátásba kalózpéldányok terjesztőinek is.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×