eur:
394.16
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Jazztehetségek hétvégéje a fővárosban

A magyar jazz ifjú tehetségeit kívánja bemutatni a Művészetek Palotája Jazz Showcase - Tehetségbörze című koncertsorozata, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek a Fesztivál Színházban.

A Művészetek Palotája jazzprogramjainak szerkesztője az InfoRádióban azt mondta: a showcase a koncerttől eltérő speciális fellépési lehetőséget jelent; elsődleges céljuk az, hogy alkalmat biztosítsanak a bemutatkozásra a magyar jazz legifjabb generációja számára, nemcsak a hazai közönség, hanem külföldi koncert- és fesztiválszervezők, valamint szakírók előtt is.

A stílusok között megtalálható a klasszikus New Orleans-i jazz, az etnojazz több árnyalata, valamint a modern mainstream jazz - tette hozzá Retkes Attila.

Mindhárom napon négy-négy fiatal zenekar lép fel, délután négytől, este nyolctól pedig a magyar jazz egy-egy emblematikus zenekara játszik: a Dresch Mihály Quartet, a Babos Gyula Project és a Szakcsi Lakatos Trió.

Új jazzközpont

Szombaton a Kossuth Klubban új jazzközpont nyílik Budapest Jazz Club néven, a programban a tradicionális és modern jazzt képviselő együttesek is helyet kapnak - mondta az InfoRádiónak a Jazz Steps Zenekar vezetője.

A megnyitón a Budapest Jazz Orchestra lép fel - fűzte hozzá Finok Zoltán.

Hanganyag: Oláh András és Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×