eur:
394.12
usd:
365.76
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Cukorkoponyák éjszakája - halloweeni képgalériával

Bár a halottak napjához legtöbbször sötét színek kapcsolódnak, a világ egyes részein másképp állnak ehhez az ünnephez. A kínaiak tapsolnak és nevetnek, a halloween az mindenhol halloween, Prágában pedig idén harmadszor majszolnak csokikoponyát a día de los difuntos apropóján, azaz a mexikói módra megrendezett halottak napján. Az InfoRádió az Index.hu körképéből készített összefoglalót.

A magyar, illetve közép-kelet európai borongós, szürke és fekete árnyalatai uralta megemlékezéseknek szinte legkézenfekvőbb ellenpontja a "cukorkoponyák éjszakája", a día de los difuntos, azaz a mexikói halottak napja.

A november első két napján tartott népünnepélyen a jókedv, az öröm és a karneválszerű öltözékek a meghatározók. A Día de los Difuntos két napja alatt az indián, illetve főként azték hagyományok keverednek a változó helyi kultúrákkal, valamint a keresztény szokásokkal.

A mexikói hagyomány szerint a megemlékezők ajándékokkal halmozzák el a halottakat, a halott gyerekeknek játékokat, a felnőtteknek gyakran tequilát raknak a sírokhoz, a virágok pedig arra szolgálnak, hogy odacsalogassák a szellemeket.

A halottaknak szánt ajándékokat, ételeket a családok otthonukban is kirakják, közben pedig a halottról szóló anekdotákat, történeteket mesélnek egymásnak.

<

Halloween-hétvége Szajolon (fotó: Mihádák Zoltán) (képgaléria)

Ezzel párhuzamosan az utóbbi évtizedekben a hagyományos kétnapos népünnepet egyre gyakrabban előzte meg, ma pedig már bevett szokás lett Mexikóban az amerikai típusú halloween megtartása október 31-ének éjszakáján, azaz a gyerekek különféle - lehetőleg a halálhoz, illetve a túlvilághoz köthető - jelmezben a házakat járják, és ajándékokat, édességeket kérnek és kapnak.

A halloween elnevezése az angol "All Hallows Eve"-ből származik, ami mindenszentek előestéjét jelenti.

Az ünnep Amerikában a huszadik század folyamán öltött nagyipari méreteket, a filmforgalmazók előszeretettel időzítik erre a napra a horrorfilmek bemutatását.Egy felmérés szerint pedig az Egyesült Államokban a felnőttek nyolcvan, a gyerekek kilencvenhárom százaléka vesz részt a halloweeni házalásban.

Buddhista eredetű, ám mégis számos hasonlóságot mutat egyes nyugati országok halottak napjával a háromnapos japán o-bon ünnep, melyet az utóbbi időben augusztusban, a nyári szünidő alatt tartanak, amikor néhány napra összegyűlhet a család, hogy rendbe hozza hozzátartozói sírját a temetőben.

A japánok a hagyomány szerint tánccal üdvözlik a szellemeit, ezek a táncok az utóbbi évszázadok során azonban fokozatosan veszítettek eredeti rituális szerepükből.

A kínai naptár hetedik havának tizennegyedik napján tartják a kínaiak az úgynevezett szellemünnepet, ezen rituálisan adakoznak az elhunytaknak, ételt és ajándékokat adnak nekik, valamint pénzt is égetnek, hogy a szellemeknek ne kelljen szűkölködniük a túlvilágon.

Egyes kínai tartományokban szokás temetéseken nevetni és tapsolni, hogy a halott szelleme ne lássa hozzátartozói szomorúságát, ami megnehezítené számára a távozást, és az élőknek sem gyűlik meg a bajuk az itt ragadt lélekkel.

A hagyományokhoz valójában nem sok köze van, sokkal inkább szól az egzotikum iránti vonzódásról, valamint saját búskomor, középeurópai hagyományaink unalomba fúlásáról, hogy Prágában például idén rendezik meg harmadszor november elsején a día de los difuntost, mexikói módra.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×