eur:
393.83
usd:
365.36
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ausztrália Magyarországon

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Ausztrál Nagykövetség közösen szervezte meg háromnapos kulturális programsorozatát, az Ausztrál napokat, amely hétfőtől szerdáig várja az érdeklődőket.

A Tankstream vonósnégyes Magyarországon először tavaly lépett fel az Enrst Múzeumban. A nagy sikerre való tekintettel ismét meghívott, többszörösen is díjazott zenekar két koncertjével nyitja és zárja a rendezvényt.

Ma este hat órától a Magyar Rádió márványtermében Mozart három vonósnégyesét adják elő, szerdán pedig este hét órától az Óbudai Társaskörben a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen Ravel, Elgar, Grieg és Dvorak műveiből adnak ízelítőt.

A keddi programoknak délután két órától a Merlin színház ad otthont. Itt különböző előadások keretében szó lesz az ausztrál történelemben meghatározó szerepet játszó Euréka felkelésről, oktatási lehetőségekről, illetve bemutatják Forintos Éva egyetemi tanár, Ausztráliáról készült két tanulmánykötetét.

Fél hattól Didgeridoo koncerttel várják az érdeklődőket, majd ezt követően, hat órától az ausztrál próza és tényirodalom legjavából tart felolvasó estet Thomas Keneally, világszerte elismert ausztrál író, akit a magyar közönség leginkább a Schindler listája szerzőjeként ismer.

Az eseményhez kapcsolódóan nyílik meg Rónaszéki Péter fotográfus Képek Ausztráliából című kiállítása, amely egészen május végéig látható lesz a Merlin színházban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×