eur:
392.8
usd:
367.85
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Csányi kiszállt a "süllyedő" Bárkából

December 31-i hatállyal lemondott a Bárka Színház igazgatói posztjáról Csányi János. Döntését indokolva az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az elmúlt három évben folyamatosan csökkent a színháznak juttatott támogatások összege.

Csányi János bírálta a józsefvárosi önkormányzat „egyes vezetőinek” hozzáállását. Felidézte, hogy a kerületi polgármester már a színház megnyitását sem támogatta.

Hozzátette: a minisztérium és a kerületi önkormányzat nem biztosította az ötven százalékos béremelés összesen 60 millió forintos fedezetét.

2004-ben az ÁFA-visszatartás, majd a művészeti támogatások összegének 20 millió forintos csökkenése tovább nehezítette a színház helyzetét - mutatott rá a posztjáról távozó színházvezető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×