eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Pilóta és pincér a brit fizetési lista két végén

Pilóta és pincér a brit fizetési lista két végén

Angliában érdemes pilótának menni, és nem lehet meggazdagodni pincérkedésből.

A pilóták a legnagyobb keresetűek, a nagy légiforgalmi társaságoknál, vezető beosztásban, fizetésük körülbelül évi 70 ezer fontig is felmehet, ami forintban is igen tiszteletreméltó összeg: 25,5 millió forint. Ugyanakkor a pincérek a lista végén állnak évi 7,5 ezer fonttal, tehát a pilóta csúcsfizetés egytizedével. De legalább számíthatnak borravalóra.

Nagy-Britanniában a kormány kötelező minimálbért ír elő, s mivel lassú inflációval évről évre számolni kell, az összeg ennek megfelelően növekszik. Külön minimálbér érvényes a 21 éven aluliakra, s valamivel magasabb az ennél idősebb alkalmazottakra.

Megkülönböztetést tesz a bérhivatal a tekintetben is, hogy ki hol dolgozik. Londonban drágább az élet, tehát a fővárosban dolgozók London-pótlékban részesülnek, s ezzel együtt az órabérük 10 font 20 penny, tehát csaknem 4000 forint. Az átlagkereset csaknem 10 millió forint évente.

A pilóták mögött második helyen kereset tekintetében a vállalati ügyvezető igazgatók állnak, őket követik a marketing menedzserek és a légiforgalmi irányítók, majd ötödik helyen az ügyvédek. A hosszú sor végén a pincérek állnak, de reménykedhetnek borravalóban, és nem kell költeniük étkezésre. Ami vonatkozik a szintén igen alacsony bérű bárpultosokra is, de nem a legutolsónak rangsorolt parkőrökre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×