eur:
395.11
usd:
366.1
bux:
65138.09
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Élesedik a nemzetközi vita a koreai válság kezeléséről

Phenjan elleni újabb, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által korábban megszabottakon túlmutató szankciókat helyeztek kilátásba az észak-koreai válságról Vancouverben tárgyaló országok képviselői kedden - jelentette be közös közleményében az Egyesült Államok és Kanada.

A találkozón a résztvevők támogatásukról biztosították az Észak- és Dél-Korea közötti párbeszédet abban a reményben, hogy az elvezet a régióban keletkezett feszültség hosszan tartó csökkentéséhez.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a tanácskozást követő sajtóértekezleten kifejtette, az Egyesült Államok diplomáciai megoldást keres az Észak-Koreával kialakult nukleáris szembenállásra. Nem volt hajlandó ugyanakkor kommentálni azt a kérdést, hogy a Fehér Ház fontolgat-e korlátozott nukleáris csapást Phenjan ellen. Ezzel azokra a jelentésekre reagált, amelyek szerint a Trump kormányzaton belül egyesek az Észak-Korea elleni katonai megoldás mellett állnak ki.

Hangoztatta ugyanakkor, hogy az amerikaiaknak mérlegelniük kell egy háború lehetőségét, ha Észak-Korea folytatja nukleáris programját, a háború veszélye is növekszik.

A mostani tanácskozáson a szövetségesekkel mindenesetre arról határoztak: maximális nyomást gyakorolnak Észak-Koreára annak érdekében, hogy beleegyezzen a lényegi kérdésekről folytatandó tárgyalásokba.

Rex Tillerson hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok mindig kész a párbeszédre, nyitott a tárgyalásokra. Mint mondta: "Észak-Korea tudja, hol találhat meg bennünket". Azonban fel kell hagynia veszélyes magatartásával, ez lehet a jele annak, hogy az ország vezetői hajlandóak annak a helyzetnek a diplomáciai rendezésére, amelyet maguk teremtettek - tette hozzá.

Hozzátette, soha sem fogják atomhatalomként elismerni Észak-Koreát. Úgy vélte, eljött a tárgyalások ideje, az első lépést azonban Phenjannak kell megtennie.

Észak-Korea eddig az ENSZ súlyos büntető szankciói ellenére megtagadta, hogy lemondjon olyan nukleáris robbanótöltettel felszerelt rakéták fejlesztéséről, amelyek képesek elérni az Egyesült Államok szárazföldi területeit.

Tillerson hangoztatta, nem szabad megengedni, hogy Észak-Korea éket verjen szövetségesek közé, megbontsa határozott kiállásukat, szolidaritásukat. Megismételte egyben, Washington elveti Kína és Oroszország javaslatát, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea fagyassza be hadgyakorlatait cserébe azért, hogy Észak-Korea függessze fel nukleáris programját.

Moszkva és Peking szerint a hidegháborús gondolkodást tükrözi a nyugati hozzáállás. Élesen bírálták egyben a vancouveri találkozót, amelyről a szervezők azt követően határoztak, hogy Phenjan novemberben tesztelte eddigi legnagyobb interkontinentális ballisztikus rakétáját. A kritika ellenére mind Kína, mind Oroszország csatlakozott az ENSZ Észak-Korea elleni szankcióihoz, miközben az a vád éri őket, hogy nem járulnak hozzá eléggé azok végrehajtásához, amit természetesen cáfolnak mindkét országban.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×