eur:
394.36
usd:
370.05
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Először történt ilyen Szaúd-Arábiában

Az ország történetében először nők is bemehettek a stadionba szurkolni egy labdarúgó-mérkőzésen Szaúd-Arábiában.

Fotókon látható, hogy zöld-fehér sálat a nyakuk köré tekerő, amúgy a szokásos fekete, földig érő leplet és fátylat viselő nők ülnek a dzsiddai Abdalláh Király Stadion lelátóján, az élvonalbeli al-Ahli és al-Batin bajnoki mérkőzésén.

Az interneten keringő videók egyikén az látszik, hogy a kezdéskor még szinte üres volt a 62 ezer néző befogadására alkalmas dzsiddai aréna, a lelátó később kezdett megtelni. Egy másik felvételen az látszik, hogy férfiak és nők azonos szektorban ülnek, és együtt biztatják, éltetik kedvenceiket.

A muzulmán királyság sportügyekért felelős hatósága már korábban közölte, hogy három arénát készítenek elő a női drukkerek érkezésére - a következő napokban még a fővárosban, Rijádban, valamint Dammámban mehetnek be a nők is a találkozóra. A péntek esti meccsen a stadion felső lelátóján egy 14 ezres részt tettek - a megfogalmazásuk szerint - családbaráttá, s egy helyi újság szerint elővételben legalább 1200 családi jegy kelt el.

A stadionok megnyitása a nők előtt a társadalmi reformok egyike a konzervatív országban. Idén nyártól például már autót is vezethetnek egyedül.

A pénteki meccset egyébként az al-Ahli nyerte 5-0-ra, de az interneten az egyik felhasználó az eredmény alá azt is kiírta, hogy "nők-férfiak 1-0".

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×