eur:
395.24
usd:
366.16
bux:
65310.93
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Átalakul az Iszlám Állam és a Szíriával kapcsolatos fellépés is

Átalakul az Iszlám Állam és a Szíriával kapcsolatos fellépés is

Az Iszlám Állam területi veszteségeivel a forrásai is megcsappantak, így vagy klasszikus terrorszervezetként működik tovább 2018-ban, vagy új területek, új államok felé fordul majd - véli Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.

Bár az utóbbi időben többször is bejelentették, hogy Szíriában legyőzték az Iszlám Állam terrorszervezetet, a helyzet nem ilyen egyszerű a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója szerint. Tény, hogy az Iszlám Állam területbirtoklásának megszüntetése a szervezetet jelentős erőforrásoktól fosztja meg. Ez azt jelenti, hogy sokkal inkább klasszikus terrorszervezetként fog tovább működni, vagy átteszi a tevékenységét vagy a székhelyeit olyan helyekre, ahol szintén sikerül neki kisebb területek fölött befolyást gyakorolni. Ilyen lehet Líbia, a Sínai-félsziget, Jemen vagy Szomália - mondta Tálas Péter.

Az a nagy kérdés szerinte, hogy Szíriában hogyan tudják a nagyhatalmak megoldani az ország föderalizálását. Egyáltalán, meg tudják-e oldani ezt a kérdést. Mert az Aszad-rendszerrel számolni kell, nem lehet megbuktatni, ugyanakkor ez a rendszer már korántsem tudja Szíria egész területét befolyása alá vonni.

"Valamiféle modus vivendit kell tehát kialakítani a szíriai erők között, ami azt jelenti, hogy óhatatlanul föderalizálni kell az országot, ahogy történt az Irak esetében". Ennek a megindulását várja 2018-ban Tálas Péter, ugyanakkor az is látszik, hogy egyik főszereplőnek sincs akkora ereje, hogy a saját akaratát rákényszerítse a többiekre. Sem az USA, sem Oroszország, sem pedig a regionális szereplők, Törökország, Irán, Szaúd-Arábia vagy Izrael nem rendelkezik akkora hatalommal Szíriában, hogy a saját akaratát rákényszerítse.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×