eur:
394.25
usd:
370.27
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Néhány észak-koreai menekült komoly titkokat árult el

Néhány észak-koreai menekült komoly titkokat árult el

Újabb, idén már a negyedik észak-koreai katona szökött át Dél-Koreába a két országot elválasztó demilitarizált övezeten keresztül. Idén 15 ember szökött át a kommunista diktatúrából Dél-Koreába, háromszor annyian, mint tavaly. Csoma Mózes Korea-kutató elmondta, hogy a kilencvenes években sokkal többen szöktek át Dél-Koreába, Kínába napjainkban is többen menekülnek.

Az észak-koreai rezsimből jelenleg sokkal kevesebben menekülnek el, mint a 90-es évek második felében és a kétezres évek elején – mondta Csoma Mózes Korea-kutató, hozzátéve, hogy az idei 15 menekülés elenyésző szám az észak-koreai-kínai, 1200 kilométeres határvidéken történőhöz képest.

„Ennek vannak kevésbé ellenőrizhető, zöldhatárnak tekinthető részei. A menekültek legnagyobb számban mindig Kína irányába hagyják el az észak-koreai rezsimet. Csak becslések vannak arról, hogy az országban hány észak-koreai menekült lehet, körülbelül ötvenezerre teszik a számukat.”

Csoma Mózes jelezte, fontos információkhoz lehet jutni a magasabb rangú, magasabb pozíciót betöltő észak-koreai menekültektől, ilyen volt például Észak-Korea londoni nagykövethelyettese, aki 2016 nyarán döntött úgy, hogy Dél-Koreába disszidál.

„Tőle fontos információk származtak az észak-koreai diplomáciai szervezetek működéséről.”

Dél-Koreába idén 15 menekült került, ők halászok, akik fából készült lélekvesztőkön kerülnek át a határon, illetve kiskatonák, akik a demilitarizált övezeten menekülnek át. Tőlük komolyabb információk nem remélhetők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×