eur:
395.7
usd:
372.07
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

A néppárti miniszterek fele nő lesz az osztrák kormányban

Sebastian Kurz, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kormányalakítással megbízott elnöke és Heinz-Christian Strache, az ÖVP-vel kormánykoalícióra lépő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője szombat reggel a bécsi Hofburgban zárt ajtók mögött tájékoztatták Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnököt a két párt között létrejött koalíciós megállapodásról, és bemutatták neki a tervezett kormánylistát.

A bő háromnegyed órás találkozó után Van der Bellen közölte, hogy felveszi a kapcsolatot az egyes tárcák tervezett vezetőivel és a kijelölt államtitkárokkal "egyes témák megbeszélése végett". Különösen azokkal akar tárgyalni, akiket még nem olyan jól ismer - tette hozzá. "Ezután nem lesz akadálya a kormány eskütételének a jövő hét elején" - mondta az államfő.

Van der Bellen nyilatkozatában kerülte a létrejött kormánykoalíció tartalmi értékelését. Emlékeztetett: az elmúlt hetekben többször felhívta a tárgyaló felek figyelmét, Ausztria érdeke az, hogy egy erős Európai Unió középpontjában legyen, és tevékenységének iránytűje az alap- és szabadságjogok betartása maradjon.

Kurz és Strache, akik kancellárként, illetve alkancellárként várhatóan hétfőn teszik le esküjüket, egyelőre nem tájékoztatták a nyilvánosságot a koalíciós megállapodás részleteiről és a miniszterek személyéről, de több tárcavezető neve már kiszivárgott. A szövetségi elnökkel lezajlott találkozó után mindkét pártelnök pártjának vezetőségével tanácskozik, majd szombat délután 16 órakor tájékoztatják a nyilvánosságot a koalíciós megállapodásról és az új kormány összetételéről.

A kancellár és alkancellár személye mellett ismertté vált többek között, hogy az FPÖ Herbert Kicklt jelölte belügyminiszternek, Mario Kunaseket védelmi miniszternek, Beata Hartingert szociális és egészségügyi miniszternek, valamint Karin Kneissl Közel-Kelet-szakértőt külügyminiszternek. Az ÖVP jelöltjei közül Gernot Blümel lenne EU-ügyekben illetékes, illetve médiaügyi és kulturális miniszter, Juliane Bogner-Strauss vezetné az újonnan létrehozandó nőügyi tárcát, a jelenlegi parlamenti elnök Elisabeth Köstinger lenne a mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter, míg az eddigi belügyminiszter Wolfgang Sobotka lenne az új parlamenti elnök. Kurz közlése szerint az ÖVP minisztereinek fele nő lesz az új kormányban.

Az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a belügyi és védelmi tárcát egyetlen párt, az Osztrák Szabadságpárt kapja meg. Andreas Schieder frakcióvezető rámutatott, hogy történelmi okokból sem lett volna szabad ezt "a problematikus hatalmi koncentrációt" megengedni, mert így az összes erőszakszervezet egyetlen párt kezében összpontosul. Schieder reményét fejezte ki, hogy Van der Bellen nem járul hozzá az ilyenfajta hatalommegosztáshoz.

Sebastian Kurz a 2. Osztrák Köztársaság 14. kancellárja. 31 éves, és ezzel a világ legfiatalabb kormányfője. Emellett 1970 óta a második néppárti kancellár Wolfgang Schüssel után, aki 2000 és 2007 között volt Ausztria kancellárja, ugyancsak egy néppárti-szabadságpárti koalíció élén.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×