eur:
394.7
usd:
370.19
bux:
65162.43
2024. április 19. péntek Emma

Tömeges kivégzést hajtottak végre államfői jóváhagyással

Harmincnyolc, terrorizmus vádjával halálra ítélt „szunnita muszlim fegyverest” végeztek ki az iraki hatóságok csütörtökön – közölte a bagdadi igazságügyi minisztérium.

A minisztérium tudatta, hogy a 38 elítélt akasztását az iraki államfő jóváhagyásával hajtották végre. Az igazságügyi tárca ugyanakkor nem részletezte, hogy az elítéltek pontosan mit követettek el, mindössze annyit közölt: terrorizmussal kapcsolatos ügyekben találták őket bűnösnek. A tömeges kivégzést az Irak déli részén található Násziríja város egyik börtönében hajtották végre.

Irak legutóbb szeptemberben végzett ki 42 – az igazságügyi tárca megfogalmazása szerint – szunnita muszlim harcost ugyancsak terrorizmus vádjával. A tárca közlése szerint mindannyian az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tagjai voltak, és a terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények, például a biztonsági erők elleni gyilkosságok vagy pokolgépes robbantások elkövetése miatt ítélték őket halálra.

Vélhetően a csütörtökön kivégzett „szunnita muszlim fegyveresek” is az IÁ tagjai voltak. Bagdad december elején jelentette be, hogy katonai győzelmet aratott az IÁ felett.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×