eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Az SPD térfelén pattog a labda

A közös kormányzás lehetőségeinek feltérképezését szolgáló tárgyalások megkezdését ajánlották a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetői a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) szerda este Berlinben.

A 2013 óta kormányzó nagykoalíció pártjainak vezetői 80 nappal a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után, szerda este tartották az első elnöki szintű megbeszélést az úgynevezett Jamaica-koalíció gondolatának bukásával megrekedt kormányalakítási folyamat újraindításáról.

Angela Merkel, a CDU elnöke, Horst Seehofer CSU-elnök és Martin Schulz SPD-elnök, valamint a három párt Bundestag-képviselőinek vezetői a nagyjából kétórás találkozón nyilatkozatuk szerint

"a kölcsönös bizalmon alapuló nyílt megbeszélést" folytattak.

A CDU/CSU szövetség részéről kiemelték, hogy egy stabil kormány megalakítása céljából kezdeményezik a közös munka folytatásáról szóló előzetes egyeztetések elindítását az SPD-vel - tették hozzá.

A szociáldemokraták pénteken, a párt elnökségi ülésén döntenek az ajánlatról.

Az SPD-ben több szervezet és szárny ellenzi a nagykoalíció folytatását, arra hivatkoznak, hogy a baloldal és a jobboldal legnagyobb erőinek közös kormányzása csak a politikai színtér szélein elhelyezkedő tényezőknek hasznos, és a középen álló néppártok - a kormánypártok - hanyatlásának folytatódásához vezet.

Ezért a napokban megjelent az a gondolat, hogy a nagykoalíció (Grosse Koalition - GroKo) helyett az úgynevezett együttműködési koalíció (Kooperationskoalition - KoKo) formájában vezessék tovább az országot. Ez azt jelentené, hogy a koalíciós szerződés csak néhány kiemelt ügyről, például a költségvetés összeállításáról szólna, és az összes többi kérdésben a Bundestagban folytatott vitákkal érlelnék ki a döntést. Így mindhárom kormánypárt jobban őrizhetné az arculatát, világossá tehetné, hogy milyen ügyek és megoldások a fontosak nekik.

A CDU/CSU elutasította a felvetést, szerintük az SPD egyszerre akar kormányozni és ellenzéki politikát folytatni, ami nem lehetséges. A szociáldemokratáknak választaniuk kell, mert "a KoKo teljes mértékben no go" - nyilatkozott az ARD országos köztelevízióban Alexander Dobrindt, a CSU-s Bundestag-képviselők vezetője.

A szeptemberi Bundestag-választás után a győztes CDU/CSU a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról, de a pártok színei alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások november 20-án kudarcba fulladtak.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×