eur:
393.96
usd:
364.65
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ukrajnából és Szerbiából jön a legtöbb külföldi munkavállaló - lapszemle

A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy figyelmesen kell fenyőt választani karácsonyra. Jövőre még szárnyalnak a légitársaságok - írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy figyelmesen kell fenyőt választani karácsonyra. A kínálat az idén is nagy, de pár apró trükkel gyorsan ellenőrizhető, hogy friss vágásból származik-e a fenyő. A lap kiemeli, hogy a túl korán kivágott fák idő előtt elveszíthetik tűleveleiket. Az árak egyébként az idén is változatlanok maradnak, lucfenyőt már néhány ezer forintért is lehet venni, a nagyobb Nordmann-fenyőkért akár több tízezer forintot is elkérhetnek az árusok

Jövőre még szárnyalnak a légitársaságok - írja a Magyar Nemzet. A korábban vártnál is jobb évet zárhat ugyanis a globális légi forgalmi piac a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség várakozásai szerint. A a legfrissebb összesítés szerint a légicégek nyeresége az év végére a korábban becsült 31,4 milliárd helyett 34,5 milliárd dollár lehet. Optimistán tekintenek a jövő évre is, amikor a 38,4 milliárd dollárt is elérheti az összeredmény, ami új rekord lenne.

A Világgazdaság cikke szerint Ukrajnából és Szerbiából jön a legtöbb külföldi munkavállaló az Európai Unión kívülről. A lap a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott adatokra hivatkozva hétfői számában arról ír, hogy szeptember végéig több mint 10 700 munkavállalási engedélyt adtak ki nem európai uniós országból érkezőknek. A hiányszakmákban – például az informatikusok, a járművezetők, az építőipari szakmunkások területén - növekszik az ukrajnai és a szerbiai munkavállalók száma. A hiányszakmákban e két ország állampolgárai júniustól munkavállalási engedély nélkül is dolgozhatnak Magyarországon.

A Magyar Idők arról közöl cikket, hogy évi 4,7 millió euró támogatáshoz juthat a magyar méhészeti ágazat, fele-fele arányban állami és uniós forrásból. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. kiemelte, hogy az összeg több mint 15 százalékkal magasabb, mint az előző támogatási ciklusban. A méhészek a megtermelt méz 73 százalékát nagybani felvásárlóknak, egy százalékát kiskereskedőknek, üzleteknek, további egy százalékát ipari felhasználóknak, elsősorban az édesiparnak, 25 százalékát pedig közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik.

A Portfolio a síelők számára legfontosabb tudnivalókról készített összeállítást. A portál hangsúlyozza, hogy a téli sportok piaca komoly kihívásokkal néz szembe a jövőben, a klímaváltozás, az extrém időjárási jelenségek és a szabadidős tevékenységek átalakulása az új generációnál mind olyan tényezők, amelyek új technológiákra és környezettudatosságra ösztönzik a snowboard és sípályák üzemeltetőit. Eközben a kínai síelők aránya folyamatosan nő, a latin-amerikai pályák pedig egyre nagyobb szerepet kapnak.

A Napi.hu arról lehet olvasni, hogy a Magyarországon felhasznált tűzifa jelentős része romániai importból származik, az ezt a tüzelőanyagot használó hatszázezer háztartás szó szerint ráfázhat, ha a szomszédos országban betiltják a tűzifa exportját. A bukaresti szenátus hónapokkal ezelőtt elfogadta azt a törvénytervezetet, amely maximum három évre megtiltaná a tűzifa kivitelét Romániából.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×