eur:
394.11
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Merkel lemondása is feltétel lehet

Merkel lemondása is feltétel lehet

Csütörtökön egyeztet Martin Schulz a német államfővel, hogy miként lehet előmozdítani a kormányalakítási folyamatot. A Corvinus Egyetem tanára az InfoRádiónak azt mondta: a szociáldemokraták vezetője a nagykoalíció feltételéül akár azt is szabhatja, hogy ne Merkel legyen a kancellár.

Szerdán a német lapok azt írták, hogy egyre többen állnak ki a nagykoalíció folytatása mellett a Német Szociáldemokrata Pártban. Több politikus szerint az úgynevezett Jamaica-koalícióról szóló tárgyalások kudarca új helyzetet teremtett, amelyben már nem lehet elutasítani a kormányzást az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió szövetségével.

„Sorozatba illik. A szövetségi elnök azon az állásponton van, hogy el kell kerülni a választásokat és a nagykoalíció is egy opciónak számít.”

Ezt nyilatkozta az InfoRádiónak a Budapesti Corvinus Egyetem tanára azzal összefüggésben, hogy az SPD elnöke csütörtökön tárgyal a szintén szociáldemokrata államfővel a kormányalakítási folyamat előmozdításáról.

„Ebben a hatalmi játszmában az is benne van, hogy a változatlan nagykoalíció helyreállításáról azért nincs szó.”

Kiss J. László szerint most Martin Schulz van abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjon annak érdekében, hogy elkerüljék a megismételt választást.

„Sok minden elképzelhető egészen Merkel kancellárságától kezdve a különböző miniszteri posztok elosztásáig.”

Alsó-Szászország tartományban éppen szerdán alakult nagykoalíciós kormány, az SPD vezetésével. A régi-új szociáldemokrata miniszterelnök, Stephan Weil a Süddeutsche Zeitung című lap szerint az elnökség hétfői ülésén azt hangoztatta, hogy nem szabad végérvényesen kizárni a nagykoalíciót szövetségi szinten, mert várhatóan akkor sem igen lenne más lehetőség egy stabil szövetségi kormány megalakítására, ha előrehozott Bundestag-választást tartanának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×