eur:
393.76
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Evakuálták az embereket hét repülőtérről

Evakuálták az embereket hét repülőtérről

Bombariadók miatt egyszerre több város repülőterén átmenetileg leállították a légi közlekedést Ukrajnában pénteken, a hatóságok evakuálták az utasokat és a személyzetet - jelentették ukrán hírportálok a hatóságok és a repülőterek sajtószolgálatainak közléseire hivatkozva.

Az első a dél-ukrajnai Odessza nemzetközi repülőtere volt. Ismeretlen telefonáló - aki a 112.ua hírportál értesülése szerint közvetlenül az igazgató irodáját hívta - kijevi idő szerint déli 12 óra előtt néhány perccel közölte, hogy robbanószerkezetek vannak elrejtve mindkét terminálon és a parkolóban is egy autóban.

Hasonló riasztások történtek még legalább hat repülőtéren, az ország keleti és nyugati felében egyaránt.

Néhány perccel az odesszai után a kelet-ukrajnai Zaporizzsja nemzetközi légi kikötőjét értesítették arról, hogy robbanószerkezet van a területén, az odesszaihoz hasonlóan onnan is evakuálták a bent lévő embereket. Szintén riasztást kapott a nyugat-ukrajnai Vinnicja, Rivne, Ivano-Frankivszk és Csernyivci légi kikötője, valamint a 112.ua értesülése szerint a dél-ukrajnai Herszon légikikötője is. A hírportál azt jelentette, hogy Csernyivci repülőterét már átvizsgálták és a bombariadó hamisnak bizonyult. Rivnében és Ivano-Frankivszkban autóba rejtett robbanószerkezetet keresnek a hatóságok. A kelet-ukrajnai Dnyipróból helyi médiajelentések arról számoltak be a rendőrségtől kapott információra hivatkozva, hogy az ottani repülőtéren is bombariadó van. Az UNIAN hírügynökség úgy tudja, hogy a keleti országrészben Harkiv reptere is kapott riasztást.

Előző nap Kijevben volt hasonló bombariadó-sorozat, amely a metró "piros" vonalát érintette. Valamennyi riasztás hamisnak bizonyult. Hamis bombariadók a kijevi metróban igen gyakoriak, szinte hetente történnek.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×