eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Trump üzent, összefogtak a volt elnökök

Öt volt amerikai elnök is részt vett azon a koncerten, amelyet a hurrikánok áldozatainak megsegítésére rendeztek a texasi Austinban.

Megjelent a demokrata párti Barack Obama, Bill Clinton és Jimmy Carter, valamint a republikánus George H.W. és George H. Bush. Ők öten így utoljára 2013-ban voltak együtt. A két utóbbit a feleségük, Barbara és Laura is elkísért.

A helyszín a Texas A&M University volt, ahol az idősebb Bush elnöki munkásságáról összegyűjtött dokumentumokat is őrzik. A jelentés szerint a politikusok ez alkalommal félretették a politikát.

Az Egyesült Államok területén az idén három hurrikán is végigsöpört: a Harvey, az Irma és a Maria. A legsúlyosabban érintett területek: Texas, Florida, Puerto Rico és az amerikai Virgin-szigetek.

A koncert kezdete előtt Donald Trump videóüzenetben köszöntötte elődjeit, akiket - a korábbi bírálatait félretéve - Amerika legkiválóbb tisztségviselői között emlegetett.

Hasonló, volt elnökök részvételével szervezett adománygyűjtő kampányokra már több példa volt. A szeptember 7-én indított mostani kampány eddig 31 millió dollárt eredményezett.

A szombati műsoron főként texasi könnyűzene szerepelt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×