eur:
393.79
usd:
364.95
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A részeredmények szerint az ANO magasan vezet Csehországban

Az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom a részeredmények szerint magabiztos győzelmet arathat a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon.

A mintegy 14 ezer szavazókörzet 65 százalékának eredményei alapján az ANO kapta a voksok 31 százalékát, a második helyen pedig a bevándorlásellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) van 11,4 százalékkal, míg a harmadikon a jobboldali Polgári Demokratikus Párt (ODS) áll 10,5 százalékkal.

A három tömörülésen kívül a részeredmények szerint még további négy-öt párt jut be a parlamenti alsóházba.

A választási részvétel az eddigi adatok szerint 60 százalékos volt.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×