eur:
393.77
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A cseh választás a V4-ekre is hatással lesz

A cseh választás a V4-ekre is hatással lesz

A hétvégi cseh választás után akár az eddigieknél is jobban megerősödhet majd a visegrádi négyek együttműködése – fejtette ki Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője az InfoRádiónak.

A legfrissebb kalkulációk szerint az Andrej Babis által vezetett, 2013-ban elitellenes pártként parlamentbe jutott Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) közel másfélszer több mandátumot szerezhet az előző választáshoz képest – mondta az elemző. Kiemelte továbbá, hogy két másik rendszerkritikus párt is megerősödhet a választáson: a japán-cseh üzletember, Tomio Okamura vezette jobboldali radikális Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), illetve a Cseh Kalózpárt.

A szavazás győztese valószínűleg az ANO lesz, de mivel a cseh alsóházi választási rendszer arányos, így koalíciós kényszerre számíthatunk, nagy kérdés, hogy milyen összetételű együttműködés jön létre az ország irányítására – hangsúlyozta az intézet vezetője. Eddig a Cseh Szociáldemokrata Párt kormányozott együtt a Andrej Babis pártjával és kereszténydemokratákkal. Ezt a koalíciót azonban súlyos belső viták terhelték az utóbbi időben, így elképzelhető az ANO más jobboldali formációval történő együttműködésre. A szakértő hosszúra nyúló koalíciós tárgyalásra számít.

A kampány fő kérdéskörei gazdasági természetűek voltak: a hangsúly a bér- és szociálpolitikán volt. Továbbá megjelent a bevándorláshoz, az Európai Unióhoz, illetve a visegrádi együttműködéshez való viszony. Az ANO mellett többi kormányzásra esélyes párt is nagyon markánsan gondolkodik ezekről a kérdésekről, ennek köszönhetően Babis miniszterelnökségével még tovább erősödhet a négy visegrádi ország együttműködése – véli az elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×