eur:
395.22
usd:
365.74
bux:
65388.86
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Senkinek sem tetszik a kurd Brexit ötlete

Senkinek sem tetszik a kurd Brexit ötlete

Milliók szavaztak a kurdok Brexitjeként is emlegetett népszavazáson, amely akár Irak széteséséhez is vezethet. A szavazást nem csak az észak-iraki kurd autonómia területén, hanem vegyes lakosságú, vitatott hovatartozású vidékeken is megrendezték.

„Kockázatos” a népszavazás, „de készek vagyunk bármely árat megadni a függetlenségünkért” – ezt mondta Maszúd Barzani, az Észak-Irakban az amerikai invázió után létrejött kurd autonómia vezetője.

A külvilág, amely időről-időre szövetségesre lelt a kurdokban például a szunnitákra épülő Iszlám Állam ellenében, azt már aggódva figyeli, hogy a több országban szétszóródott és többmilliós kurd nép most megteremtené saját államát.

Senkinek sem tetszik a kurd Brexit ötlete

Megfigyelők már a hétfői voks előtt is elsöprő „igen”-győzelemre számítottak. (Kedd reggeli hírek szerint az iraki kurd szavazók több mint 90 százaléka igennel voksolt.)

A kurd autonómia vezetése azt ígérte, hogy

nem kezdenek határokat átrajzolni, hanem békés megoldást találnak a központi iraki kormánnyal.

Haider Abadi iraki miniszterelnök elítélte a referendumot és azt mondta: az fenyegeti Irakot, az irakiak békés együttélését és a régiót is.

A kormány megvédi Irak egységét

– tette hozzá.

A nyugati hatalmak közül a kurdokat szövetségesként felhasználó Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország is elítélte a voksolást. Washington attól tart, hogy a voks a jelenlegi iraki miniszterelnök bukásához vezet majd és a helyére egy Irán-barát sííta vezető kerül.

Nem tetszik a népszavazás – érthető módon, a náluk élő jelentős kurd kisebbség miatt – Törökországnak és Iránnak sem. Izrael viszont támogatja.

Erdogan török elnök egyenesen azzal fenyegetőzött, hogy elzárja az olajvezetékeket,

amelyeken át az iraki Kurdisztánból olajat exportálnak külföldre. Az elnök, akinek saját országában a kurd területen kitört lázadással kell szembenéznie azt mondta, hogy kereskedelmi, gazdasági és katonai ellenintézkedéseket hoznak. „Nálunk van a csap. Abban a pillanatban, ahogy elzárjuk, kész” – fenyegetőzött.

A törököket és a bagdadi kormányt annyira irritálja a kurdok népszavazása, hogy közös török-iraki hadgyakorlatot is tartanak.

Az iraki Kurdisztánba közvetlen járatokat indító török nemzeti légitársaság, a Turkish Airlines papírjai 6 és fél százalékot vesztettek értékükből a feszültség miatt.

Senkinek sem tetszik a kurd Brexit ötlete

Az Egyesült Államok a szavazás elhalasztására kérte a kurd vezetést, mert a voks „eltereli a figyelmet az Iszlám Állam elleni harcról”.

Közben az iraki szunniták, akik részben az Iszlám Állam gerincét adták, részben a kegyetlenkedések elszenvedői voltak, azt emlegetik, hogy a kurd vezetés a kivégzett szunnita származású iraki diktátor, Szaddam Husszein bűneit felsorolva próbálja ellenük fordítani a kurdokat.

Tudósítók megjegyzik: akár összecsapások is kitörhetnek a kurd autonómiához nem tartozó, vegyes lakosságú iraki térségekben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×