eur:
394.58
usd:
365.04
bux:
65436.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Merkel durva fenyegetést kapott

Merkel durva fenyegetést kapott

Seehofer vitát indított a hagyományos CDU/CSU frakcióegyüttműködésről.

Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője vitára bocsátotta pártjának vezetőségében azt a kérdést, hogy változtassanak-e a német szövetségi parlamentben hagyományos CDU/CSU frakcióegyüttműködésen - szivárgott ki a vezetőség hétfői müncheni üléséről.

A bajor kormányfő a névtelenül idézett résztvevők szerint egyelőre nyitva hagyná azt a kérdést, hogy a vasárnapi választások nyomán megalakuló új parlamentben is folytatódjon-e a frakciószövetség az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU). A párton belüli vitát követően pedig szavazáson döntenének arról, hogy milyen legyen a jövőbeni együttműködés a két képviselőcsoport között.

Maga Seehofer a dpa német hírügynökség értesülése szerint a müncheni vezetőségi ülést követően úgy nyilatkozott, hogy egyelőre fenn kívánja tartani a frakciószövetséget, mert jelenleg "nem az lenne a helyes út", hogy felmondják. Hozzátette, hogy a kérdésről a teljes vezetőségnek kell döntést hoznia.

A vasárnapi választásokat a szavazatok 33 százalékának megszerzésével a CDU/CSU megnyerte, de támogatottsága 8,6 százalékpontot visszaesett a 2013-ban elért 41,5 százalékhoz képest, és ennél gyengébben csak 1949-ben szerepelt, amikor 31 százalékot szerzett.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Itt az új kamatmentes hitel a cégeknek, meghirdették a feltételeket

Itt az új kamatmentes hitel a cégeknek, meghirdették a feltételeket

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – jelentette be a Magyar Fejlesztési Bank. A 155,54 milliárd forint keretösszegű program az MFB Pont Plusz hálózaton keresztül, az MBH Bank és a Gránit Bank megkülönböztetett fiókjaiban lesz elérhető.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×