Inforádió

Meghallgatom Élő adás

Durva európai reakciók a német választási eredményekre

Inforádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az első reakciók szerint Európában örömmel fogadják Agela Merkel választási sikerét, de a legtöbben kiemelik, hogy feltűnően sok korábbi szavazóját elvesztette a német kancellár.

A BBC berlini tudósítója egyenesen úgy fogalmaz, hogy 

az eredmény katasztrofális Merkel számára,

és a kancellárt megbüntették, amiért megnyitotta Németországot a tömeges bevándorlás előtt 2015-ben.

Vegyes reakciók Csehországból

Cseh politikusok - köztük Bohuslav Sobotka szociáldemokrata kormányfő - pozitívan fogadták, hogy Angela Merkel vezette CDU/CSU nyerte a választást. Többen azonban figyelmeztetésnek tartják, hogy a hagyományos pártok sokat veszítettek támogatásukból, és előretört az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt. Andrej Babis, az ANO mozgalom elnöke szerint az AfD a német választások igazi győztese.

Bohuslav Sobotka szerint Angela Merkel egyértelmű győzelmet aratott. "Bízom abban, hogy rövid idő alatt stabil kormányt alakít. Ez Európa és a cseh-német kapcsolatok számára is igen fontos" - írta a cseh kormányfő a Twitteren. "Amennyiben ma valaki örül az AfD térnyerésének, nem lát az orra hegyéig. Ma bevándorlók ellen szítanak indulatokat, holnap lehet, hogy a csehek és a lengyelek lesznek a célpont" - jegyezte meg a Sobotka.

"A választás igazi győztese az AfD, amely a menekültek és a biztonság témája kapcsán nagyon megerősödött" - véli Andrej Babis, az ANO elnöke sajtónyilatkozatában. Rámutatott: a konzervatívok meggyengültek, és a szociáldemokraták eddigi legrosszabb eredményüket érték el.

"Az SPD politikája nem csak a pártot, de Európát is elpusztítja" - írta Babis, akinek mozgalma az októberi csehországi parlamenti választás nagy esélyese.

Václav Klaus, volt cseh jobboldali államfő "nagyszerűnek" minősítette az AfD választási eredményét,

amelynek kampányában személyesen is részt vett. A volt elnök örömét fejezte ki, hogy a német konzervatívok és szociáldemokraták pozíciója a választási eredmény alapján meggyengült.

"Kiderült, hogy nem minden német hagyta magát megtéveszteni az AfD ellen folytatott gyűlöletkampánnyal. Jó lenne, ha ez a cseheket is arra ösztönözné, hogy az eszükre hallgassanak és ne hagyják magukat befolyásolni sajtókampánytól" - írta nyilatkozatában Václav Klaus anélkül, hogy megnevezett volna egyetlen pártot, amelynek támogatását javasolná a cseh választóknak.

A CDU/CSU választási eredményét "Pürrhoszi győzelemnek" minősítette a politikus.

Az első reakciók Brüsszelből

Németország továbbra is elkötelezett az európai projekt mellett - közölte Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke vasárnap.

Tajani Twitter-üzenetében gratulált Angela Merkel kancellárnak a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért eredményéhez és kijelentette: "dolgozzunk együtt Európa megreformálása érdekében".

Manfred Weber EP-képviselő, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője üzenetében hangsúlyozta, hogy Angela Merkel a stabilitást és a sikert képviseli.

A német szavazók világos mandátumot adtak a CDU/CSU pártszövetségnek a kormányzáshoz - húzta alá.

Kiemelte, Merkellel Németország továbbra is erős és megbízható szövetséges lesz Európában, amely a folytonosságot jelenti. A német politikus ezek mellett csalódását fejezte ki a pártszövetség támogatottságának jelentős csökkenése miatt. Több vitára és megbeszélésre van szükség a jövő illetően - tette hozzá.

Donald Tusk, az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke telefonon gratulált Angela Merkelnek választási győzelméhez - közölte Tusk szóvivője.

Egymással ellenkező megítélés Ausztriában is

Alig meglepőnek nevezte Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője a németországi vasárnapi parlamenti (Bundestag-) választások eredményét.

"Kevésbé meglepő számomra az eredmény. Németországban sok az elégedetlen a kormány menekültügyi politikájával" - olvasható Kurz közleményében.

Szerint erre vezethető vissza a német parlamentbe bevonuló jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt megerősödése.

"A migrációs válságot több európai politikus és párt is nem vette elég komolyan" - tette hozzá.

Christian Kern kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője Facebook-üzenetben gratulált Angela Merkel német kancellárnak, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség választási győzelméhez. "Gratuláció Angela Merkelnek Németországban aratott választási győzelméhez!" - írta Kern. Az osztrák kormányfő a CDU/CSU, valamint a német szociáldemokraták (SPD) 2013-hoz képest történt meggyengülésével, illetve az AfD megerősödésével kapcsolatban úgy vélekedett: e pártok választási eredményei világosan azt üzenik, hogy a problémákat nem szabad semmibe venni, és statisztikák vagy üres szólamok mögé bújni. "Határozott megoldásokat kell felajánlani az embereknek, és azt a politikát hitelesen képviselni. Éppen ezt teszem 16 hónapja, vagyis mióta elfoglaltam kancellári tisztségemet. Megértettük az aggodalmakat, és következetesen a változás útját járjuk" - hangoztatta.

Az MSZP gratulál Angela Merkelnek

A Magyar Szocialista Párt gratulál Angela Merkel német kancellárnak ahhoz, hogy a vasárnapi választáson megőrizte vezető pozícióját. Angela Merkel személyében olyan ember tudott újra - negyedszer - győzni a választáson, aki elkötelezett az egységes, erős és demokratikus Európa mellett. Az MSZP gratulál a testvérpártjának, az SPD-nek is a tisztes helytálláshoz, ami ezúttal a második helyhez volt elég.

És bár a sajtó az idegenellenes AfD előretörésétől lesz hangos, érdemes szem előtt tartani, hogy a német választók több mint négyötöde szavazott demokratikus, Európa és a szolidaritás iránt elkötelezett pártokra.

Németország kormányának és ellenzékének ismét olyan vezetői lesznek, akik nyíltan kritikusak Orbán Viktorral és a Fidesz demokrácia- és Európa-ellenes politikájával szemben. Ez a politika hosszú távon bukásra van ítélve, mert szövetségesek helyett ellenségeket keres, összetartás helyett széthúzásra épít, demokratikus államok helyett hanyatló diktatúrák kegyét keresi. Ha a magyarok 2018-ban a változásra szavaznak, Magyarország ismét megbecsült tagja lesz az európai közösségnek. A német választások éppen azt mutatják meg, hogy a szövetségkötésnek és az összetartó Európának nincsen valódi alternatívája.

A Zsidó Világkongresszus gratulált Merkelnek

A Zsidó Világkongresszus elnöke gratulált vasárnap este Angela Merkel német kancellárnak a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért sikeréhez.

Ronald Lauder közleményében "Izrael és a zsidó nép igaz barátjaként" méltatta Angela Merkelt, aki őszintén elkötelezett az antiszemitizmus elleni küzdelem és Izrael Állam védelme mellett.

A Zsidó Világkongresszus elnöke egyúttal "visszataszítónak" nevezte, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD), "egy szégyenteljes reakciós szervezet, amely Németország múltjának legszörnyűbb szakaszát idézi és be kellene tiltani, most lehetőséget kapott arra, hogy a parlamentben képviselje hitvány programját".

Lauder hozzátette: ezen aggasztó fejlemények közepette Merkel kancellár határozottan jelezte, hogy megvédi a németországi zsidókat, és elejét veszi a gyűlölködő retorikának és cselekedeteknek.

A jól integrált "migrációs hátterű" emberek Németországhoz tartoznak

Az Alternatíva Németországnak (AfD) nem idegenellenes és szélsőjobboldali, és azt vallja, hogy a jól integrált "migrációs hátterű" emberek Németországhoz tartoznak - jelentette ki a párt egyik társelnöke a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után a törvényhozásba bejutott pártok vezetőnek televíziós fórumán.

Jörg Meuthen aláhúzta: sok kiválóan beilleszkedett, dolgozó ember él az országban bevándorló háttérel, éppen "ezek a migránsok" támogatják leginkább az AfD-t, mert megdöbbennek mindattól, ami Németországgal történik.

Mint mondta, az illegális migráció "nemzetünk fokozatos felszámolásához" vezet, és a nagyvárosok központjaiban "alig látni németeket".

Angela Merkel kancellár megjegyezte: ő nem tudja megkülönböztetni az utcán, hogy ki az, aki migrációs hátterű német állampolgár, és ki az, aki migrációs hátterű nem német állampolgár, az pedig, hogy az AfD egyik vezetője szerint "el kell takarítani Anatóliába" a társadalmi integrációért felelős, Németországban született török származású államminisztert, jelzi, hogy azért "vannak problémák" a Bundestagb újonnan bejutott pártnál.

A németországi török közösség aggódik az AfD miatt

A németországi török közösség mély aggodalmát fejezte ki a vasárnapi parlamenti választások eredményeként a Bundestagba bejutó jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párttal kapcsolatban.

Gökay Sofuoglu, a németországi török közösség vezetője úgy nyilatkozott, hogy

az AfD-nek "nyíltan rasszista kijelentései ellenére vagy éppen emiatt" sikerült a választópolgárok mintegy 13 százalékának támogatását megszereznie.

Sofuoglu élesen bírálta AfD-politikusok korábbi nyilatkozatait, és kijelentette, hogy látszólag újra nyilvánosan vitát lehet nyitni arról, hogy "az embereket eltávolítsák, vagy agyonlőjék határainkon".

A török közösségi vezető azt követelte, hogy ebben a helyzetben tegyék világossá: "nem teher egy sokszínű és nyílt társadalom, amely bevándorlással jön létre, hanem inkább lehetőség a túlhaladott szociális eljárásmódok és rendszerek bátor újragondolására esélyegyenlőséget biztosítva minden Németországban élő embernek".

Az AfD becslések szerint 13,2 százalékos eredménnyel, harmadik erőként debütál a Bundestagban.

Lengyel belügyminiszter: Merkel remélhetőleg következtetéseket von le hibás migrációs politikájából

A vasárnapi németországi választások után Angela Merkel remélhetőleg következtetéseket von le hibás migrációs politikájáról - kommentálta a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás exit poll eredményeit Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter.

Blaszczak a lengyel közszolgálati hírtelevíziónak (TVP Info) adott interjúban leszögezte: Angela Merkel az a politikus, aki "a legjobban megfelel a lengyel érdek megvalósításának". Egyúttal úgy vélte: "teljesen más helyzetet" teremt, hogy a CDU/CSU támogatottsága csökkent az előző választásokhoz képest, így nem kizárt, hogy a választások után más politikát fog folytatni.

"Az Európai Unióra és Lengyelországra nézve az lesz az alapvető kérdés, hogy Merkel következtetéseket von-e le abból a hibából, amelyet 2015-ben elkövetett"

- vélekedett Blaszczak, utalva a német kancellár migrációs politikájára.

A miniszter szerint sok minden múlik azokon a következtetéseken is, amelyeket a választások alapján Merkel a kétsebességes Európa koncepciójára nézve von le. "Bárcsak ne olyanokat, amelyek a Brexithez vezettek" - jegyezte meg Blaszczak Nagy-Britanniának az Európai Unióból történő kilépésére utalva.

Blaszczak nyugtalanítónak nevezte a harmadik legerősebb parlamenti tömörülésként a Bundestagba bejutó AfD oroszbarát politikáját, valamint azokat a nyilatkozatokat, amelyek a német katonák második világháborús szerepét méltatták.

Aggasztónak értékelte az AfD eredményét Grzegorz Schetyna, a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform elnöke is. Twitter-bejegyzésében úgy látta: a CDU/CSU győzelme viszont megerősíti Németországi "Európa-párti" irányultságát.

A francia és a holland radikális jobboldal vezetői gratuláltak az AfD-nek

A francia és a holland radikális jobboldal vezetői gratuláltak vasárnap este az Alternatíva Németországnak (AfD) sikeréhez a német szövetségi parlamenti választásokon.

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke a Twitteren azt írta: "Gratulálunk az AfD-ben politizáló szövetségeseinknek a történelmi eredményhez! Ez újabb jele az emberek ébredésének".

Geert Wilders, a nacionalista, bevándorlás-ellenes holland Szabadságpárt (PVV) elnöke szintén a Twitteren gratulált az AfD-nek. "A PVV második Hollandiában, a Nemzeti Front második Franciaországban, a (radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt) FPÖ második Ausztriában, az AfD harmadik Németországban. Az üzenet világos: nem vagyunk iszlám nemzetek" - írta Wilders.

Az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló, bevándorlás- és iszlámellenes AfD az exit poll eredményei szerint a szavazatok 13,2-13,4 százalékával kerülhet be a Bundestagba.