eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Náci relikviákra bukkantak az osztrák parlamentben

Náci relikviákra, Adolf Hitlert ábrázoló mellszobrokra és festményekre bukkantak az osztrák parlament épületének felújítása közben - közölte pénteken Doris Bures, az osztrák képviselőház elnöke.

A tárgyakat, vagyis a négy festményt, két mellszobrot és egy domborművet egy dobozban találták a parlament épületének alagsorában.

Bures a harmadik birodalom relikviáival összefüggésben emlékeztetett az osztrák parlamentben a náci korszak feldolgozásával kapcsolatos - folyamatban lévő - projektre. A képviselőház elnöke még 2015-ben bízta meg a bécsi egyetem két történészét, Bertrand Perzet és Verena Pawlowskyt a parlamenti épület 1933 és 1945 közötti történetének a feldolgozásával.

Bures újságírók előtt hangsúlyozta, a fellelt relikviák fontosak ahhoz, hogy maradéktalanul feldolgozzák az épületnek a náci korszakban játszott szerepét.

A most megtalált relikviákat átengedik a tudósoknak kutatómunkájukhoz, amelynek lezárultával javaslatot tesznek majd a relikviák további sorsára is. A történészpáros tanulmányát várhatóan 2018 elején mutatja be.

A hitleri Németország 1938-ban az Anschluss révén magába olvasztotta Ausztriát, s ezt követően a törvényhozás épülete először az "újraegyesítésért felelős birodalmi biztos", majd pedig a nemzetiszocialista párt, az NSDAP helyi székhelyeként szolgált.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×