eur:
395.51
usd:
372.39
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Komoly szigorítást vezet be Brüsszel

Szigorítják az Európai Bizottság tagjaira vonatkozó etikai kódex szabályait, miután tavaly nagy felháborodást keltett, hogy José Manuel Barroso, a brüsszeli testület korábbi elnöke állást vállalt a Goldman Sachs amerikai befektetési banknál.

Az eddigi szabályok szerint az Európai Bizottság tagjai a megbízatásuk lejárta után 18 hónapig kizárólag a testület engedélyével helyezkedhettek el valahol, ezt az időszakot azonban most kiterjesztik : az uniós biztosok esetében két évre, a bizottság elnökének esetében pedig három évre.

Az új etikai kódex

első alkalommal határozza meg, hogy mi számít "összeférhetetlenségnek",

és alapelvként leszögezi, hogy a biztosoknak még az olyan helyzeteket is kerülniük kell, amelyekben felmerülhet az összeférhetetlenség gyanúja. Ha a volt uniós biztosok a korábbi portfóliójuk területén kívánnak tevékenykedni, először ki kell majd kérniük a független etikai bizottság véleményét.

A biztosoknak az új szabályozás hatályba lépését követően évente nyilatkozniuk kell a 10 ezer eurót meghaladó befektetéseikről, összeférhetetlenség esetén pedig a testület elnöke előírhatja bizonyos vagyoni érdekeltségek elidegenítését vagy "bizalmi vagyonkezelés" alá helyezését.

Emellett ezentúl kéthavonta közzéteszik majd a biztosok utazási költségeire vonatkozó információkat.

A magatartási kódex 2018. február 1-jén lép hatályba, alkalmazásáról jelentéseket fog közzétenni az új, "megerősített és független" etikai bizottság.

A Barroso-botrány azután robbant ki, hogy a globális pénzügyi válság kirobbanásában széles körben felelőssé tett Goldman Sachs tavaly bejelentette: a bizottság korábbi elnöke a cég nemzetközi üzletágának tanácsadója lesz, valamint a nem operatív feladatokkal megbízott igazgatóság vezetője.

Az etikai bizottság végül felmentette Barrosót, mivel letelt a 18 hónap a megbízatása után, a brüsszeli testületet jelenleg vezető Jean-Claude Juncker azonban leszögezte, elődjét ezentúl egyszerű lobbistaként fogják fogadni az Európai Bizottságnál.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 20:19
×
×
×
×