eur:
393.68
usd:
365.03
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Illegális bevándorlás: megegyeztek az álmodozók helyzetének rendezéséről

Illegális bevándorlás: megegyeztek az álmodozók helyzetének rendezéséről

A Demokrata Párt vezető politikusai szerda este bejelentették: Donald Trump elnök megállapodott velük az Egyesült Államokban álmodozóknak nevezett fiatal illegális bevándorlók helyzetének rendezéséről.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője és Chuck Schumer, a szenátus demokrata politikusainak vezetője jelentette be a megállapodás tényét. Az egyezség a Fehér Házban, egy díszvacsorán született meg, amelyre az elnök csak a demokraták vezető politikusait hívta meg, a Republikánus Pártéit nem.

Választási ígéret volt

• Az álmodozóknak (Dreamers) nevezett fiatalok az Egyesült Államokat tartják hazájuknak, de semmiféle hivatalos dokumentumuk nincs.

• Donald Trump elnökválasztási kampányának egyik ígérete az volt, hogy kiutasíttatja őket az országból, és megszünteti a nekik védelmet nyújtó programot.

Trump állítólag megígérte, hogy

védelmet biztosít a gyermekként illegálisan az országba hozott fiatalok kitoloncolása ellen,

vagyis továbbra is tiszteletben tartja az úgynevezett DACA-programot. Az Elhalasztott Intézkedés a Gyermekkorban Érkezetteknek (DACA) nevű program - amelyet 2012-ben elnöki rendelettel hozott létre Barack Obama - a kitoloncolástól védi az érintett mintegy nyolcszázezer, többségében mexikói és latin-amerikai fiatalt, akit illegális bevándorlókként a szüleik vittek az Egyesült Államokba.

Illegális bevándorlás: megegyeztek az álmodozók helyzetének rendezéséről

  • Jeff Sessions igazságügyi miniszter szeptember 5-én jelentette be, hogy a kormány hatályon kívül helyezi a DACA-progamot. Donald Trump akkor közölte: a programot visszavonják ugyan, de csak hat hónap múlva, a kongresszusnak addig ki kell dolgoznia a helyzet átfogó rendezésének törvényi feltételeit.
  • A visszavonás fogadtatása vegyes volt. A demokraták egyhangúlag elítélték és a republikánusok is megosztottak a kérdésben. Paul Ryan házelnök szerdán későn délután egy televíziós interjúban azt mondta, nem szabad a fiatal bevándorlókat visszaküldeni szülőföldjükre, amelyet nem is ismernek, mert tőlük függ az Egyesült Államok fejlődése.

Pelosi és Schumer a fehér házi vacsora után közös közleményben szögezte le, hogy "egyetértettünk a DACA-programban biztosított védelem gyorsan megtörténő törvénnyé formálásában, és abban, hogy

a falépítést kizárva olyan csomagtervet dolgozunk ki a határok biztonságának erősítésére, amely mindkét félnek megfelel".

A Fehér Ház egyelőre nem erősítette meg a két demokrata párti politikus által elmondottakat, sőt közleményük megjelenése után Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője pontosított. "A fal megépítésének kihagyása bizonyosan nem volt a megállapodás része" - közölte Twitter-üzenetben a szóvivőnő.

"Donald Trump szavazóbázisa szétrobbanhat"

A bevándorlási politikában szigorúságot képviselő és számon kérő iowai republikánus képviselő, Steve King azonnal reagált a demokraták bejelentésére. A politikus Twitteren azt írta, hogy ha a hírek igazak, Trump "szavazóbázisa szétrobbant, helyrehozhatatlanul tönkretették, és visszavonhatatlanul elveszítette illúzióit. Ezek után már nincs ígéret, amely hiteles lenne".

Szerda délután, még a vacsora előtt, Donald Trump a Fehér Házban fogadta a mérsékeltnek nevezett demokrata párti és republikánus törvényhozók egy csoportját, és azt sürgette, hogy minél előbb alkossanak törvényt a DACA-program által védett fiatalokról, akiket az amerikai politikai és közbeszéd álmodozóknak nevez. "Nem akarunk megfeledkezni a DACA-ról, azt kell megvizsgálnunk, hogy tehetünk-e valamit kétpárti együttműködéssel a DACA és általában a bevándorlás problémájának rendezésére" - fogalmazott az elnök.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×