eur:
395.68
usd:
372.06
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma
Csoma Mózes: nem lesz koreai háború, ha igen, az nagyon súlyos lesz

Csoma Mózes: nem lesz koreai háború, ha igen, az nagyon súlyos lesz

A tárgyalóasztaloknál lehet megoldani a koreai válságot - nyilatkozta az InfoRádió Aréna című műsorában az ELTE tanszékvezetője. Csoma Mózes szerint egy, az északi rész elleni katonai beavatkozás pár óra alatt több millió áldozatot szedhet a déli oldalon, ugyanis Phenjan azonnal megtámadná szomszédját.

Az ELTE Koreai Tanszékének vezetője szerint az észak-koreai vezető a saját hatalmát akarja bebiztosítani a mostani nukleáris rakétakísérletekkel. Csoma Mózes azt mondta: Phenjan tárgyalni akar az Egyesült Államokkal, és alkut kötni.

„Mindez a 80-90-es időszakában kezdődött. Az észak-koreaiak úgy gondolták, hogy azt az országot, ami ténylegesen nukleáris kapacitással rendelkezik, azt az Egyesült Államok részéről még soha nem érte támadás. Ha megnézzük Szaddam Husszein vagy Kadhafi végzetét, megerősítik azt az észak-koreai álláspontot, hogy szükségük van valami elrettentő erőre, hogy az amerikaiak komolyan vegyék az országot, és kétszer is meggondolják, hogy lehet-e, érdemes-e Észak-Korea ellen ugyanazokkal a módszerekkel fellépni, mint például Szaddam Husszein ellen.”

A nemrégiben Dél-Koreában járt szakértő úgy látja, tíz koreaiból tíz szerint nem lesz háború a térségben. Ha mégis, akkor annak a szíriai konfliktusnál tapasztalthoz képest is súlyosabb következményei lehetnének.

„Ha ez megvalósulna, lényegében pár óra alatt több millió áldozatot okozna, elsősorban a félsziget déli részén az észak-koreai válaszcsapás következtében, és egy elhúzódó, olyan válsággócról, ami mellett a szíriai válság eltörpülne, hatalmas menekültáradatot és a világgazdaságot érintő turbulenciát okozna. Megoldás mindenképpen a diplomáciai úton, a tárgyalóasztalnál jöhet létre, ugyanakkor az Egyesült Államoknak el kell fogadnia azt, a kétségtelenül nem túl szimpatikus tényt, hogy Észak-Koreát de facto atomhatalomként kell kezelni. Kétoldalú tárgyalásokba kell bocsátkoznia azzal a rezsimmel, ami kétségkívül meglehetősen visszataszító és a világ egyik legelnyomóbb diktatúrája.”

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának mai ülésén ismét napirendre kerülnek az Észak-Koreával szembeni esetleges büntető intézkedések.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Nemcsak a forint szenvedte meg az amerikai inflációs kilátások változását, a korábban globális menedékdevizának számító japán jen 34 éves mélypontra gyengült a dollárral szemben. A gyengülés nem belföldi tényezőknek köszönhető, de ez nem jelenti azt, hogy a japán jegybank jövő heti kamatdöntő ülésen ne tudna tenni a jen védelmében. Csakhogy a Bank of Japan most mással van elfoglalva: azzal, hogy kirángassa az országot az őket évtizedek óta sújtó stagnálásból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 06:52
×
×
×
×