eur:
394.39
usd:
371.5
bux:
0
2024. április 16. kedd Csongor

Nagy bejelentést tett Fico

A szlovák kormánypártok rendezni tudták a koalíciós válságot, s ezzel kizárták az előrehozott választások lehetőségét - jelentette be pénteken Robert Fico miniszterelnök Pozsonyban, a hárompárti egyeztetéseket követően.

A TASR szlovák hírügynökség értesülései szerint megállapodás született Robert Fico, a vezető kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke, Bugár Béla, a Most-Híd elnöke, valamint Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke között a koalíciós szerződés kiegészítéséről.

A koalíció azután került válságba, hogy augusztus elején a benne részt vevő második legerősebb tömörülés, az SNS elnöke egyoldalúan és teljesen váratlanul felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést, arra hivatkozva, hogy elkerülhetetlenné vált a koalíción belüli kapcsolatok újratárgyalása. A lépést Fico első reakciójában abszurdnak nevezte, és a legkisebb kormánypárt, a Most-Híd is érthetetlennek minősítette.

Ezt követően a szociáldemokraták és az SNS hetekig nyilatkozatháborút folytattak, egymásra hárítva a felelősséget az oktatási tárcánál kitört botrányért is. Az időközben lemondott Peter Plavcan, az SNS által jelölt oktatásügyi miniszter még júliusban került támadások kereszttüzébe, miután kiderült, hogy a minisztériuma alá tartozó, a kutatási célokra szánt uniós támogatások elbírálását felügyelő ügynökség egyetlen nagy szlovákiai felsőoktatási intézménynek sem ítélt meg anyagi forrásokat uniós pályáztatáskor, ugyanakkor a dotációkból olyan cégek is részesültek, amelyek korábban nem foglalkoztak kutatással.

Danko a pártja által jelölt miniszterének távozását követően két szociáldemokrata tárcavezető menesztését is követelte, s ezt azzal indokolta, hogy azok minisztériumai szintén korrupciós gyanúba keveredtek.

Címlapról ajánljuk
Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Recep Tayyip Erdogannak ez lehet az utolsó ciklusa államfőként, hiszen a török alkotmány szerint nem indulhat több alkalommal a pozícióért. 2028-tól valóban új elnöke lesz Törökországnak? Erről, valamint a március 31-i önkormányzati választások jelentőségéről is beszélt Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×