eur:
394.07
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Juncker évekig tartó vitára számít

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a 2019-ben esedékes európai parlamenti választásokig elhúzódó vitára számít az unió jövőjére vonatkozó intézményes reformokról.

Az Európai Bizottság március 1-jén mutatta be az Európa jövőjéről szóló vitadokumentumát, és vitát indított, amelynek keretében a polgárok és a vezetők kialakíthatják az unió jövőképét. A fehér könyv öt lehetséges forgatókönyvet tartalmazott, amelyek a jelenlegi a status quo megőrzésétől az EU-n belüli integráció leszűkítésén vagy éppen elmélyítésén át a többsebességes Európáig, illetve a föderális Európa irányába tett lépésekig terjednek.

Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője közölte: Juncker szeptemberben, az Európai Parlamentben az unió állapotáról tartott beszédében tervezi ismertetni saját elképzelését a témáról. Hangsúlyozta: a vita azután is folytatódni fog.

A szóvivő szerint az Európai Unió jövőjével foglalkozó mintegy 1700 rendezvényen már eddig 270 ezren vettek részt.

A vita a reformokról azt követően indult meg, hogy Nagy-Britannia lakossága tavaly az unióból való kilépésről döntött. Emmanuel Macron francia elnökké választása után a reformtörekvések új lendületet kaptak. Az eredeti elképzelések szerint a szeptemberi német szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után már konkrét javaslatoknak kellene születniük a reformokról, és a decemberi uniós csúcson ki is értékelnék őket.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×