eur:
395.36
usd:
366.39
bux:
65488.85
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Egymásnak ugrottak a koalíciós partnerek a G20 után

A szövetségi kormányt alkotó pártok közötti heves összetűzésébe torkollt Németországban a hamburgi G20-csúcs alatt történt zavargásokról folytatott vita.

Aki elfogadhatatlan módon Hamburg szociáldemokrata (SPD) polgármestere, Olaf Scholz távozását követeli a hét végén történt rendbontások miatt, annak a kancellár, "Angela Merkel lemondását is követelnie kell" - emelte ki egy szerdai lapinterjúban Sigmar Gabriel alkancellár-külügyminiszter, az SPD egyik vezető politikusa, a párt korábbi elnöke.

A Berliner Morgenpost című lapnak elmondta, hogy a Merkel vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetségnek csak a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás fontos, és a hamburgi zavargások ügyét felhasználva "gonosz és alávaló választási kampányt folytat". Ezzel szemben a dolga az lenne, hogy a szociáldemokratákkal együtt választ keressen arra a kérdésre, hogy a hamburgi erőszakos bűnözők miként tudták európai szinten megszervezni magukat, miként fordulhatott elő, hogy az európai rendőri szervek és a hírszerző szolgálatok nem rendelkeztek elég információval a szervezkedésről és nem tudták megakadályozni az zavargók beáramlását Hamburgba, és hogy a politikának milyen tanulságokat kell levonnia mindebből Németországban és Európában.

Sigmar Gabriel szerint "az álnokság csúcsa", hogy miközben Angela Merkel és kancelláriaminisztere, Peter Altmaier "krokodilkönnyeket ejt" és a szolidaritásáról biztosítja Olaf Scholzot, a CDU/CSU alsóbb szintjein "országos hangulatkeltés" zajlik a szociáldemokraták ellen "az úgynevezett +baloldali terror+" állítólagos támogatása miatt.

Angela Merkel még kedden, az interjúból előzetesen ismertetett részletekre visszafogottan reagált, azt mondta, biztos benne, hogy a CDU/CSU és az SPD koalíciója kitart a ciklus végéig. Hozzátette: nagyon örült, hogy Sigmar Gabriel a német diplomácia vezetőjeként részt vett a hamburgi csúcson, és ezzel hozzájárult a találkozó sikeréhez.

A pártszövetség más szintjein viszont élesen bírálták az SPD politikusát. Gabrielnél "kiégtek a biztosítékok" - mondta a CSU főtitkára, Andreas Scheuer a Bild című lapnak. A CDU konzervatív irányzatának egyik vezető alakja, a párt fiatal nemzedékének reménységeként számon tartott Jens Spahn pedig a Deutschlandfunk országos közrádiónak azt mondta, hogy Sigmar Gabriel felháborodást színlelve el akarja terelni a figyelmet az igazán fontos kérdésről, arról, hogy az SPD, a Zöldek és a szociáldemokratáktól balra álló Baloldal (Die Linke) miért viszonyul közömbösen a szélsőbaloldalhoz. A hamburgi zavargások után széles körű társadalmi vitára van szükség a szélsőbaloldal társadalmi beágyazottságának okairól - tette hozzá a CDU elnökségi tagja.

Az SPD elutasítja, hogy bármi köze lenne a zavargásokhoz. A "baloldaliság és az erőszak egymást kölcsönösen kizáró fogalmak" - nyilatkozott kedden Martin Schulz pártelnök-kancellárjelölt. A Zöldek és a Baloldal részéről is elítélték a zavargásokat és elhatárolódtak az erőszakos bűncselekmények elkövetőitől.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) július elején bemutatott éves jelentése szerint a hivatalnál nyilvántartott szélsőbaloldali csoportok létszáma 26 700-ról 28 500-ra, 2012 óta a legmagasabbra emelkedett. Az erőszakra hajlamosként számon tartott szélsőbaloldaliak száma 10 százalékkal 8500-ra nőtt. A hozzájuk köthető erőszakos bűncselekmények száma viszont csökkent, 1608-ról 1201-re. A bűncselekmények valamennyi típusát együttvéve is mérséklődött a szélsőbal veszélyessége, az esetek száma 2246-ról 1702-re csökkent. Ez azonban főleg annak tulajdonítható, hogy nem volt olyan esemény, amelyre nagyszabású tiltakozó akciókat szervezhetett volna a szélsőbaloldali szubkultúra.

A BfV nyilvános jelentése nem tartalmaz adatokat arról, hogy mennyi szélsőbaloldalit tartanak számon fokozottan veszélyesként, súlyos erőszakos bűncselekmény elkövetésére hajlamos emberként. A Die Welt című lap szerdán közölt értesülése szerint a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálatnál mindössze 4 ilyen személyt tartanak számon, további 120-ról pedig azt feltételezik, hogy logisztikai vagy egyéb segítséget nyújthatnak súlyos bűncselekményekhez.

Thomas de Maizere szövetségi belügyminiszter egy hétfői nyilatkozatában kiemelte, hogy a hatóságok lemaradásban vannak a szélsőbaloldal felől fenyegető veszélyek elhárításában. El kell érni, hogy "pontosan ugyanazzal a keménységgel" szálljanak szembe a szélsőbaloldali erőszakkal, mint a szélsőjobbról fenyegető veszélyekkel - mondta a miniszter.

A múlt hét végi csúcstalálkozó alatt történt zavargásokkal összefüggésben kiadtak 51 elfogatóparancsot és őrizetbe vettek 186 embert, köztük 132 német, továbbá 8 francia, 7 olasz, 5 svájci, 4-4 török és orosz, 3 lengyel és 2-2 holland, spanyol és portugál állampolgárt. További 225 embert előállítottak, köztük 67 külföldit, akik 13 különböző országból érkeztek. Az összecsapásokban csaknem 500 rendőr sebesült meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×