eur:
394.06
usd:
364.77
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megrugdosták a rendőröket, de nagyrészt békésen távoztak a hamburgi tüntetők

Kisebb összecsapások történtek ugyan, de összességében békésen zajlott le szombat délután Hamburgban a G20-csoport és a globalizáció ellen rendezett baloldali felvonulás és nagygyűlés, amelyen a rendőrség szerint 50 ezren, a rendezők szerint 76 ezren vettek részt.

A rendőrség közleménye szerint mintegy 120 maszkos tüntető helyenként közelharcot vívott a rendőrökkel, rugdalták és zászlórudakkal ütötték a rendfenntartókat, majd különböző irányokba elfutottak. A felvonulás ezután a tervezett módon folytatódott.

A Millerntorplatzon rendezett nagygyűlés közelében a rendőrök kiemeltek a tömegből néhány "felismert bűnelkövetőt", mire egyes tüntetők kövekkel kezdték dobálni őket. A rendőrök válaszul gumibotoztak és egy vízágyút is bevetettek. Négy rendőr megsérült, de továbbra is szolgálatképes maradt.

Az ellentüntetésen a rendőrség szerint hatezren, míg a rendezők szerint tízezren vettek részt. Ez a demonstráció teljesen békésen zajlott le.

A rendőrség a csúcs idején 23 letartóztatási parancsot adott ki az erőszakos megnyilvánulások miatt, és 41 tüntetőt hosszabb időre őrizetbe vett. A péntek esti összecsapások nyomán - újabb adatok szerint - 118 rövidebb idejű őrizetbe vétel és 44 előállítás történt. A végső mérleget vasárnap adja közre a rendőrség.

A hamburgi rendőrfőnök korábban azt mondta, sokkolta őt az a "romboló gyűlölethullám", amely csütörtök óta átcsapott a hanzavároson. "Azt üzenem, hogy G20 soha többé, és főleg nem Hamburgban" - nyilatkozott Oskar Zach a Reutersnek.

Thomas de Maiziere belügyminiszter szerint "ezek nem tüntetők, ezek bűnözők" voltak. Több politikus bírálta a csúcs helyszínének megválasztását. "Fel kell tennünk a kérdést, hogy az állam, melynek monopóliuma van a biztonság és rend fenntartásának jogára, megfelelő tanácsokat kapott-e Hamburg választására" - jelentette ki Hans-Peter Uhl, az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártjának, a bajor Keresztényszociális Uniónak (CSU) egyik tekintélyes parlamenti képviselője.

Merkel védelmébe vette Hamburg választását, mondván, hogy hasonló csúcsértekezleteket tartottak más nagyvárosokban is, például Londonban, és nem fogadható el, hogy egyes városokat kizárjanak a helyszínek közül. Hamburgi lakosok, akik Merkel ígérete szerint kárpótlást fognak kapni, felháborodottan nyilatkoztak a rombolásról.

"Merkel alábecsülte a tiltakozásokat. A legkevesebb, amit most meg kellene tennie, hogy ellátogasson Sternschanze (negyedbe), és lássa saját szemével a pusztítást" - mondta az 50 éves Kai Mertens a brit hírügynökségnek.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×