eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Szijjártó: Hungary first

Szijjártó: Hungary first

Új világrendben élünk, amelyben a magyar kormány feladata továbbra is a magyar érdekek védelme - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az "Új Amerika születik?" című konferencián.

Az új amerikai elnök, Donald Trump politikája mellett a globalizáció új formáját kialakító kínai politika miatt egy új, többpólusú világrendben élünk – vélekedett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett, Új Amerika születik? című konferencián.

"Nekünk egyetlen egy dolgunk van: hogy az új körülmények közepette is megvédjük Magyarország érdekeit, hogy a változásokat a saját javunkra tudjuk fordítani, tehát

nekünk Magyarország az első, Hungary first"

- fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter négy ilyen területet látott: mint mondta, az új amerikai hozzáállás kevesebb elhibázott világpolitikai döntést, így befejezetlen ügyet eredményezhet, illetve új alapokra helyeződhet a globális biztonságpolitika.

"Üdvözöljük, hogy a mostani amerikai adminisztráció célja az Iszlám Állam végső megsemmisítése. Azt reméljük, hogy Magyarország ehhez tudja növelni a hozzájárulását. A globális biztonság megteremtésének vonatkozásában egyetértünk abban is, hogy az Iszlám Állam mellett Észak-Korea az egyik legfontosabb ellenség.

Be kell látni, hogy egy őrült kommunista diktátor játszik atomfegyver-fejlesztési folyamatokat,

amelyek nem csak regionális, hanem globális szinten is nagyon komoly fenyegetést jelentenek" - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter aláhúzta, hogy kimondatott: minden országnak kötelessége megvédeni határait, a rászorulókon pedig élőhelyükön kell segíteni, továbbá a világkereskedelemnek a kölcsönösségen kell alapulnia.

Szijjártó Péter szerint azzal, hogy Donald Trump kimondta, saját nemzete érdekeit helyezi előtérbe, természetellenes álláspontot szüntetett meg, ám a tárcavezető úgy látta: példa nélküli nyomás alatt van az amerikai elnök, hogy ne tudja megvalósítani elképzeléseit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×