eur:
395.78
usd:
372.1
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Az Iszlám Állam áll a manchesteri robbantás mögött

Az Iszlám Állam jelentkezett a manchesteri robbantás elkövetőjeként, a dzsihadista szervezett közösségi portálokon tette közzé az ezt ismertető videofelvételt - közölte kedden az Akbar Irak internetes portál.

A hírt a TASZSZ orosz hírügynökség közölte, nyugati hírforrások egyelőre nem vették át a jelentést.

A SITE amerikai hírszerzési portál szerint az IÁ-hoz közel álló közösségi médiában látható videón a merénylet állítólagos elkövetője beszél, de egyelőre semmilyen szervezet nem vállalta magára a támadást.

Az Iszlám Állam korábban hatalmas területeket tartott az ellenőrzése alatt Irakban és Szíriában. Mára visszaszorította az ellene felvonult nemzetközi katonai koalíció, de még mindig a birtokában van például a szíriai Rakka - ahol a központja is van - és az iraki Moszul nyugati része.

Az IÁ több támogatója kifejezte örömét a közösségi médiában a manchesteri merénylet miatt. Egyikük azt írta az áldozatokra utalva a SITE szerint: "Ízleljék meg, hogy mit élnek át a gyengék Moszulban és Rakkában, amikor bombázzák és tűz pusztítja őket!".

A manchesteri fedett aréna előcsarnokában, egy könnyűzenei koncerten hétfőn este elkövetett robbantásban 22-en meghaltak - köztük gyermekek -, és 59-en megsebesültek. A brit rendőrség szerint a terrortámadást egy férfi követte el házi készítésű pokolgéppel, és ő maga is meghalt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×