eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Földcsuszamlásszerűen győzött a dél-koreai Macron

Az ellenzéki liberális jelölt nyerte a dél-koreai elnökválasztást.

A dél-koreai Emmanuel Macronként emlegetett Mun Dzsae In földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a keddi dél-koreai elnökválasztáson.

A 64 éves Mun Szöulban, a választópolgárok előtti felszólalásában jelentette be választási győzelmét, amelyet a rivális jelöltek elismertek, és gratuláltak neki megválasztásához.

A dél-koreai választási bizottság a szavazatok 41,7 százalékos feldolgozottsága mellett közölte, hogy a választópolgárok 39,49 százaléka voksolt a liberális politikusra, míg konzervatív riválisára, Hong Dzsun Pjóra 26,49 százalékuk szavazott.

Az exit pollok azt mutatták, igen magas, nagyjából 75 százalékos részvétel mellett a voksok több mint 40 százalékát szerezte meg a Demokrata Párt 64 esztendős emberi jogi ügyvédből lett liberális politikusa. Mun Dzsae In 2012-ben is indult az államfőválasztáson, azonban akkor alulmaradt a most alkotmányos vádeljárás keretében posztjáról eltávolított, korrupciós botrányba keveredett elnökkel szemben.

„Én és pártom is elkötelezettek vagyunk országunk megszilárdításában. Különösen közel érzem magamhoz azokat a polgártársaimat, akik ismét stabil országban szeretnének élni” - mondta szavazata leadása után az azóta megválasztott politikus. 

Mun Dzsae In új irányt képvisel a külpolitikában:

szakítana az Észak-Koreával szembeni eddigi keményvonalas hozzáállással,

és ragaszkodik a két Korea közötti viszony békés rendezéséhez. Nem változtatna viszont a Szöul és Washington közötti kapcsolatokon, pusztán annyiban, hogy még szorosabbra fűzné azt, egy nyilatkozatában azt mondta, várja már, hogy együtt dolgozhasson Donald Trumppal. Komoly feladatok állnak a liberális politikus előtt a belpolitikában is, Koreában a nemzet ideológiai, korosztályi és területi törésvonalak mentén megosztott és pang a munkaerőpiac.

A szavazáson második helyen végzett a kormánypárti jelölt, a konzervatív Hong Dzsun Pjo, aki nagyjából fele annyi szavazatot, voksok 23 százalékát kapta, mint az első helyen végzett riválisa, a harmadik a centrista Ahn Cheol-soo lett, aki 22 százalékos eredménnyel zárt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×