eur:
393.77
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Magyarországnak is keményen üzent Macron

Másfajta Európát szeretne, mint amilyen most van, és szankciókkal sújtaná az EU értékeit nem tisztelő uniós államokat.

A május 7-i francia elnökválasztás második fordulójában favoritnak számító centrista Emmanuel Macron szerint az Európai Uniónak szankcionálni kellene azokat az országokat, amelyek nem tartják tiszteletben az Európai Unió értékeit.

Egyes országok "a szociális és fiskális különbségekkel játszanak az Európai Unión belül, ami megsértése az Európai Unió elveinek" - mondta Macron a francia regionális lapokban pénteken megjelent interjúban.

A szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere elsősorban Lengyelországra utalt, ahova a Whirlpool amerikai elektronikai cég 2018-ban áttelepíti az egyik üzemét az észak-franciaországi Amiens-ből. A bezárásra ítélt üzem mintegy háromszáz dolgozójának sorsa és a munkahelyek Franciaországban tartása a második fordulóba jutott két elnökjelölt, a szuverenista Marine Le Pen és Macron közötti párharc egyik jelképe lett.

Mindkét elnökjelölt találkozott szerdán a bezárás ellen sztrájkoló dolgozókkal. Le Pen azt ígérte, hogy büntetőadókkal és átmeneti államosítással megtiltja a gyár bezárását és áttelepítését, ha megválasztják elnöknek, Macron szerint ez viszont az uniós szabályokba ütközne, ezért ő inkább új befektetőt keresne a telep hasznosítására és a dolgozók elhelyezésére, illetve állami támogatással segítené az észak-franciaországi régiókban munkanélkülivé váló munkások átképzését.

A kelet-európai uniós tagállamokból érkező kiküldött munkavállalókat, illetve a francia béreknél olcsóbb munkaerőt kínáló kelet-európai országokba áttelepülő multinacionális cégeket a francia politikusok gyakran hibáztatják a felmérések szerint az ország számára jelenleg legfőbb problémát jelentő, tíz százalékon stagnáló munkanélküliség miatt.

"Én nem úgy folytatnám Európát, mint Marine Le Pen. Én mindig megvédtem Európát ebben a kampányban, ugyanakkor azt is mondom, hogy másfajta Európát szeretnék, egy olyan Európát, amely védelmez" - hangsúlyozta az interjúban a centrista politikus, aki ezért az Európai Unió fiskális és szociális harmonizációját szorgalmazza.

Macron elismerte, hogy az esetleges szociális dömpinggel szemben nem lehetséges a tagállamokat szankciókkal sújtani, ugyanakkor azt szeretné, hogy az EU alapszerződésének 7. cikke alapján induljanak eljárások azon országok ellen, amelyek nem tartják tiszteletben az uniós elveket.

"Ami a Whirlpoolt illeti, a megválasztásomat követő három hónapban döntések fognak születni Lengyelország ellen. Ezért felelősséget vállalok" - fogalmazott Macron, aki azt szeretné ha "Lengyelország esetét teljes egészében megvizsgálná" az Európai Bizottság.

"Azt szeretném, hogy szankciókat vonjon maga után az, ha valaki nem tartja tiszteletben az Európai Unió értékeit és jogait. A szerződések ezt előírják. Nem lehetséges egy olyan Európa, amely betartatja a tizedesjegyeket is (a költségvetési célszámokban), amikor pedig egy tagállam úgy viselkedik, mint Lengyelország vagy Magyarország az egyetemek, a menekültek, vagy az alapértékek kérdésében, úgy dönt, hogy semmi nem tesz" - mondta a centrista elnökjelölt.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×