eur:
394.01
usd:
365.63
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Így ünnepelt a királynő

Így ünnepelt a királynő

Windsori rezidenciáján, szűk családi körben ünnepelte 91. születésnapját a brit uralkodó.

II. Erzsébet királynő, aki 65 éve ül az Egyesült Királyság trónján, 1926. április 21-én született. Évszázados hagyomány azonban, hogy a mindenkori brit uralkodó "hivatalos" születésnapját júniusban ünneplik, abban a reményben, hogy akkor talán a brit időjárás is lehetővé teszi a nagyszabású szabadtéri rendezvényeket.

Ez az idén is így lesz: a színpompás katonai parádét ezúttal június 10-én tartják - éppen két nappal a brit kormányfő által e héten váratlanul bejelentett előrehozott parlamenti választások után.

Uralkodásának kezdete, vagyis 1952 óta tizenhetedszer tartanak választásokat Nagy-Britanniában, de ez csak az egyik rekord, amelyet II. Erzsébet magáénak tudhat.

  • A királynő, aki édesapja, VI. György halálának pillanata óta az Egyesült Királyság uralkodója, péntekig 23 816 napot töltött a brit trónon, az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját azonban már másfél éve, 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.
  • II. Erzsébet a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő ezen a trónon.
  • Első miniszterelnöke az eddigi tizenhárom közül Winston Churchill, a világháborús győző volt. Amikor 1952. február 6-án trónra lépett, a Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek - Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a II. világháborúnak.
  • Az utóbbi húsz év négy brit miniszterelnöke közül három - Tony Blair, David Cameron és a jelenlegi kormányfő, Theresa May - már II. Erzsébet királynő uralkodásának kezdete után született, és a Blairt követő Gordon Brown sem volt még egyéves, amikor Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja halálának pillanatában a trónra emelte.
  • Uralkodása alatt felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal, és először látogattak űrhajósok a Holdra.
  • Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását egy évvel trónra lépése után, 1953-ban élő televíziós közvetítésben láthatták az alattvalók - legalábbis abban a 1,5 millió brit háztartásban, ahol akkoriban már volt televíziós készülék.

A pénteki 91. születésnapot természetesen nem kísérte olyan világraszóló ünneplés, mint a tavalyi 90-iket.

A jeles pénteki évfordulót a londoni Hyde Parkban felsorakozott tüzéregység díszsortüze jelezte, de a királynő

a napot a London nyugati határában fekvő Windsor ősi kastélyában töltötte, családja körében.

A Buckingham-palota - a királynő londoni hivatala és rezidenciája - az ünnep alkalmából pénteken nyilvánosságra hozott egy fotót, amely keresztelőjének napján, 1926. május 1-jén készült a néhány napos Erzsébet hercegnőről és szüleiről.

A következő jelentős ünnepi alkalom II. Erzsébet és 96. évében járó férje, Fülöp edinburghi herceg 70. házassági évfordulója lesz novemberben, és az udvar már készül a királynő 2022-ben esedékes platinajubileumára, vagyis trónra lépésének 70. évfordulójára.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×