eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Orbánék aláírták az EU-nyilatkozatot

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombaton délelőtt Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett.

Nem írta alá az unió elődszervezeteit alapító szerződések megkötésének hatvanadik évfordulójához időzített nyilatkozatot és nem is vett részt a szombati római csúcstalálkozón Nagy-Britannia, amelynek miniszterelnöke várhatóan napokon belül elindítja azt a folyamatot, amelynek végén az ország kilép az unió tagjainak sorából.

A nyilatkozat a nemzetközi migrációs válságot nevezi meg az EU-t érő legnagyobb kihívások egyikeként. 

Az állam- és kormányfők azt is kinyilvánították, hogy a jövőben is együtt cselekszenek, "szükség esetén több ütemben és eltérő szorosságú együttműködésben, de mindig ugyanabban az irányban", összhangban az alapszerződésekkel, és mindig nyitva tartva az ajtót azok előtt, akik csatlakozni akarnak a szorosabb együttműködéshez.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a munkát nem végzi el senki a magyarok helyett, minden népnek gondoskodnia kell saját biztonságáról és jólétéről.

Joseph Muscat máltai kormányfő, az EU soros elnöke elsőként fotózta le és tette fel közösségi internetes honlapjára a szombati római EU-csúcstalálkozó aláírt zárónyilatkozatát. 

Több állam- és kormányfő is mobiltelefonjával szelfi-felvételt készített magáról a zárónyilatkozat aláírt példányával.

Időközben az olasz hatóságok folyamatos ellenőrzik a Rómában készülő tüntetésekre érkezőket: sisakokat és pajzsokat foglaltak le, és az Olaszország más részeiből érkezők egy részét be sem engedték a fővárosba. 

Tüntetők egy csoportja szögesdróttal lezárta Róma egyik külvárosi hídját, ahonnan az Európa-ellenes menet indul, ezt a rendőrök eltávolították.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×