eur:
395.25
usd:
365.65
bux:
65394.23
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Van, ahol már 70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt

Van, ahol már 70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt

Várhatóan 70 évre emelik a briteknél a nyugdíjkorhatárt, hogy a fenntarthatóság irányába navigálják a rendszert. Az éves kötelező emeléseket is visszafogják.

Hetven évre emelhetik az állami nyugdíj eléréséhez szükséges korhatárt Nagy-Britanniában a foglalkoztatási és nyugdíjügyi tárca (DWP) javaslata szerint. A fokozatos átállás értelmében

a mai 30 évesek már készülhetnek arra, hogy csak 70 évesen szerzik meg a nyugdíjjogosultságot

– írja a Világgazdaság. A választóvonal 1986. április elseje lenne, aki ennél később született, már biztosan később mehet nyugdíjba.

Létezik egy másik előterjesztés is, amely John Cridland kormánymegbízott nevéhez fűződik, s amely azt javasolja, hogy a 45 év alattiak kötelezően húzzanak le még egy munkásévet, és csak 68 évesen tehessék majd le a lantot. Most még 65-66 évesen is nyugdíjba lehet menni, de ez a lehetőség kifutó rendszerben 2020-ig megszűnik. A korhatár előtti nyugdíjazások, a kivételezések viszont teljesen megszűnnének.

E két változat közül kell döntenie májusig a brit törvényhozásnak. Bármelyiket választják is, a 70 éves általános és kötelező nyugdíjkorhatárt 2054-ig mindenképpen el kell érni – derül ki a kormány társadalombiztosítási háttérintézményének számításaiból. 

Nemcsak a korhatárnál, hanem a nyugdíjak megállapításánál is változások lesznek. A következő parlamenti ciklusban várhatóan megszüntetik a hármas szabályt, amely szerint a nyugdíjakat vagy az átlagos béremeléssel, vagy az inflációval, vagy fixen 2,5 százalékkal emelik attól függően, melyik közülük a legmagasabb érték. Ha a béremelésekhez igazítanák a korrekciót, akkor a nyugdíjkiadások a mai, GDP-arányosan 6,7 százalékról 5,9 százalékra csökkennének, igaz, csak 2066-ra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×