eur:
394.75
usd:
370.8
bux:
65122.07
2024. április 19. péntek Emma

Ilyen lesz az amerikai nagy fal

Az amerikai kormányzat "tiszteletet parancsoló", magas és áthatolhatatlan falat szeretne az amerikai-mexikói határon.

A szövetségi kormányzat a hét végén nyilvánosságra hozta terveit arról, hogy milyen falat szeretne a Mexikóval közös határán, és megkezdte a versenytárgyalások feltételeinek kiírását is.

Elemzők szerint ez lesz az amerikai történelem egyik legnagyobb kormányzati építkezése. A leendő alvállalkozók számára közzétett tájékoztatás szerint a falnak 30 láb (körülbelül 9 és fél méter) magasnak kell lennie. Ezt a határvédelemért felelős szerv határozta meg, noha a kormányzati elképzelés szerint elegendő lenne 5 és fél méter magas fal is.

A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint a falnak olyannak kell lennie, hogy ne lehessen sem felmászni, sem áthatolni rajta, sőt, még a legkifinomultanbb eszközökkel, akár horgonyos kampókkal se lehessen megmászni. Ezen kívül biztosítani kell, hogy a falat ne törhessék át és alatta se kúszhasson át senki. A falnak legalább harminc percen, de ideális esetben négy órán keresztül ütésállónak kell lennie, próbálkozzanak akár pörölykapáccsal, csákánnyal, feszítővassal, elemmel működő szerszámmal, vágóeszközökkel, acetilénes (égető) hegesztőpisztollyal vagy más kézi eszközzel megbontani. Az elvárások szerint a falnak "színben tetszetősnek" kell lennie, amerikai oldalon mindenképpen illeszkedve a környező tájba.

A pályázati kiírás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy más tetszetősnek ítélt elképzelést, tervezetet is figyelembe vegyenek. Szóba került például, hogy legyen a falon olyan rész is, amely áttetsző, vagyis a határőrök követhetik, hogy a mexikói oldalon mi történik.

Az építkezésben részt venni kívánóknak két hét áll a rendelkezésükre, hogy előterjesszék ötleteiket, elképzeléseiket. A vállalkozó cégek kisebb, mintegy háromméteres falrészt is építenek bemutatásképpen, és a kormányzat végül ezek nyomán választja majd ki azt az egy vagy több vállalkozást, amellyel szerződik.

Donald Trump választási kampányának egyik fő ígérete volt a mexikói határon építendő fal, amelyet - ahol csak lehetséges - amerikai alapanyagokból építenének meg, és amelynek költségeit Washington Mexikóra terhelné.

A most nyilvánosságra hozott tervek a teljes költséget nem rögzítik, de becslések szerit 10-25 milliárdra rúg majd. A héten a kongresszusban előterjesztett költségvetési tervben a kormányzat egymilliárd dollárt kért rá a honatyáktól.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 12:04
2024. április 19. 11:45
×
×
×
×