eur:
394.44
usd:
370.12
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Komoly veszélyben több millió amerikai

A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) nevű, pártsemleges amerikai szakértői testület szerint akár 14 milliónyian is elveszíthetik az egészségbiztosításukat az Egyesült Államokban, ha a jelenlegi formájában fogadják el az ágazat reformjára tett republikánus törvényjavaslatot.

A független költségvetési elemzőkből és közgazdászokból álló, egyik párthoz sem kötődő CBO hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szerint ráadásul

2026-ig további 24 millióan maradnának biztosítás nélkül, s ezzel összességében 52 milliósra szélesedne az egészségbiztosítással nem rendelkező amerikaiak tábora.

A szakemberek elemzése ugyanakkor megállapítja azt is, hogy a republikánusok javasolta új rendszernek köszönhetően 337 milliárd dollárral lehetne csökkenteni a költségvetési deficitet, s a republikánus politikusok várhatóan ennek hangoztatásával szeretnék megkönnyíteni a törvényjavaslat elfogadását.

Donald Trump elnök támogatja a javaslatot, amelyet az előző elnökről Obamacare néven emlegetett egészségbiztosítási törvény visszavonása után szavaznának meg.

A kérdésben egyébként is megosztott republikánusok egy részét viszont - a nagy amerikai televíziók hétfő esti híradóinak tanúsága szerint - a CBO jelentése megdöbbentette, s a televíziókban megszólaltatott elemzők szerint a párt úgynevezett centristái jelentős változtatásokat kezdeményezhetnek a törvényjavaslaton.

Annál is inkább, mert 2018-ban félidős választások lesznek, vagyis megújítják a képviselőház felét, és a kidolgozatlan egészségbiztosítási törvény sok republikánus jelölt választási vereségével járhat.

A Kongresszusi Költségvetési Hivatal a jelentés közzétetétele után pár órával jelezte, hogy a törvényjavaslat részletes elemzésének nyilvánosságra hozatalát szerdáról csütörtökre halasztja.

Az egészségbiztosítási törvényjavaslatot két képviselőházi bizottság már megszavazta, kommentátorok szerint a teljes képviselőházban is szinte bizonyosan megkapja a szükséges számú szavazatot, ám a szenátusban már kérdéses a sorsa, mivel az orvosok, a kórházak és általában az egészségügyi szolgáltatók szintén sok kifogást fogalmaztak meg.

A törvényjavaslatban változatlanul sok a homályos, nem elég pontosan kidolgozott részlet. Így például

nem világos, hogy az idősek egészségügyi ellátását segítő Medicare programra lesz-e elég pénz, vagy hogy a szerény jövedelműeket segítő Medicaid programra rendelkezésre álló költségvetési összeget mikortól és milyen mértékben csökkentik.

Magát a csökkentést már kilátásba helyezték a honatyák.

Az egészségbiztosítás helyzete és a törvény megreformálása a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányban mindkét párt jelöltje számára elsődleges fontosságú kérdés volt.

A demokrata Barack Obama volt elnök nevével fémjelzett Obamacare-t 2010-ben fogadták el, s a törvény új jogokat és előnyöket próbált biztosítani a lakosságnak (például a Medicare és a Medicaid programok vagy a munkaadók által fizetett biztosítás kiterjesztésével), ám egyúttal pénzbüntetés terhe mellett kötelezővé is tette az egészségbiztosítás megvásárlását.

A szakértők szerint az Obamacare túlságosan is bürokratikus volt, számtalan buktatót rejtett magában, megdrágította a biztosítást. A választási kampányban a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton, a biztosítási törvény javítását ígérte, a republikánus Donald Trump viszont az Obamacare teljes visszavonása mellett érvelt.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×