eur:
395.73
usd:
367.19
bux:
65218.05
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Óvatosságra figyelmezteti Hága a Törökországba utazó hollandokat

Óvatosságra szólította fel állampolgárait Hollandia az Ankara és Hága közötti diplomáciai feszültségeire hivatkozva egy hétfőn megjelent utazóknak szóló kiadványban.

Bert Koenders holland külügyminiszter a Törökországba készülő holland turistákat arra figyelmeztette, hogy a Hollandia és Törökország közötti diplomáciai feszültség miatt,

maradjanak éberek, kerüljék a csoportosulásokat és a nagyobb tömegeket vonzó helyszíneket.

A Hollandia és Törökország közötti diplomáciai vitát az okozta, hogy Hága először a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert Hollandiába szállító repülőgép leszállási engedélyét vonta vissza szombaton, majd Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett gépkocsikonvoját tartóztatták fel a rotterdami török konzulátusnál.

A minisztert nem engedték a külképviselethez, hanem visszafordították a német határ felé. Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szeretett volna részt venni.

Harmadszor kérették be a holland ügyvivőt

Az utóbbi két napban harmadszor kérették be hétfőn a holland ügyvivőt a török külügyminisztériumba a török minisztereket szombaton Rotterdamban ért korlátozások és a török tüntetőkkel szembeni bánásmód miatt - jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökség a török külügyminisztériumra hivatkozva.

A tárca közölte az ügyvivővel, hogy a török miniszterekkel szembeni bánásmód nem felel meg a diplomáciai udvariasság alapelveinek, és sérti a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményt. A külügyminisztérium tudatta, hogy határozottan elítéli, és hivatalos, írott bocsánatkérést vár Hollandiától az eset miatt.

Törökország felszólította Hollandiát, hogy vizsgálja ki a jogsértéseket, az elkövetőket pedig vonja felelősségre, s az eljárások eredményéről tájékoztassa Törökországot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×