eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Jelmezben mentek ma suliba az izraeli gyerekek

Jelmezes iskolai vigadással, felvonulásokkal és utcabálokkal kezdődött pénteken Izraelben a purimi ünneplés, amellyel az ókori perzsa uralom alatt élő zsidók megmenekülésére emlékeznek - számolt be róla a helyi média.

Pénteken jelmezben ment óvodába, iskolába minden izraeli gyerek, még a középiskolások is. Idén sokan választják a Disney-figurák közül a Vaiana című film szereplői és talán az őszi tűzvész miatt Sam, a tűzoltó jelmezét a tízes kereskedelmi tévécsatorna híradása szerint.

Ezen az ünnepen a hagyomány szerint felvonulásokkal ünnepelnek a nagyobb városokban. Tel-Avivban a város legnagyobb terére várják utcabálra déltől estig az embereket. Az egész országban három, de Jeruzsálemben négy napig tartó purimi ünneplés idején a zsinagógák mellett négyszáz alkalmi imahelyen, tornatermekben, kultúrházakban, szórakozóhelyeken olvassák fel szombat este Eszter könyvét a Zohár nevű rabbiszervezet kezdeményezésére, hogy megpróbálják áthidalni a hívők és a zsidó vallás szabályait nem követők közötti szakadékot.

A rabbik reményeik szerint ily módon további ötvenezer izraelit vonnak be a vallásos ünneplésbe, ugyanis a zsidó hagyomány szerint purimkor ennek a bibliai könyvnek a felolvasásával kell emlékezni a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére.

Ami az egyik oldalon örömünnep, az a másik oldalon nehézségek forrása. Idén egymás után már másodszor zárták le csütörtök éjféltől vasárnap éjfélig - a purim ünneplésének idejére - a palesztin területeket, a Gázai övezetet és Ciszjordániát.

Vasárnap éjfélig csak rendkívüli esetekben, humanitárius okokból nyitják meg az átkelőhelyeket a palesztinok előtt Izrael felé. Más nagyobb zsidó ünnepeken, a zsidó újévkor és tavasszal a pészach, a zsidó húsvét idején rutinszerűen zárlatot rendelnek el a palesztinok lakta részeken, de 2016 előtt csak kivételes esetekben, különleges biztonsági körülmények között alkalmazták ezt a lépést purim idején.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×