eur:
393.82
usd:
364.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Odaszúrtak a korrupcióellenes ügyészségnek

Túllépte hatáskörét és ezzel alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő, országos tiltakozási hullámot kiváltó kormányrendelet ügyében végzett vizsgálata során - állapította meg az alkotmánybíróság.

A taláros testületnél Calin Popescu Tariceanu, a kormánykoalícióban részt vevő liberális ALDE elnöke, szenátusi házelnök emelt óvást, arra hivatkozva, hogy a hatalmi ágak szétválasztásának elvét sérti, ha az igazságszolgáltatás beavatkozik a törvényalkotás folyamatába.

A vádhatóság több magánszemély feljelentésére hivatkozva indított büntetőjogi vizsgálatot a vitatott kormányrendelet előkészítése és elfogadtatása körülményeiről, hogy kiderítse, vajon a jogszabály kezdeményezőinek valóban az volt-e a céljuk, hogy megakadályozzák korrupcióval vádolt politikusok - elsősorban Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök - felelősségre vonását.

A korrupcióellenes ügyészség szerint bűnpártolás volt

A DNA több kormánytag és minisztériumi alkalmazott kihallgatása után úgy találta: kimeríti a bűnpártolás fogalmát a - közben hatálytalanított - rendelet elfogadtatásának módja, és hétfőn átadta az ügyet a legfőbb ügyészségnek.

Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke, a testület hétfői döntését magyarázva elismerte ugyan, hogy az ügyészségnek minden lehetséges bűncselekményt fel kell derítenie, értékelése szerint viszont a DNA vizsgálata egy politikai döntés törvényességét és időszerűségét kezdte vizsgálni, holott ez nem tartozik hatáskörébe. "A DNA vizsgálata akadályozta a kormány működését és zavart okozott a három hatalmi ág (törvényhozás, végrehajtó hatalom és igazságszolgáltatás) közötti kapcsolatokban" - jelentette ki a testület elnöke.

Korrupcióra nem volt bizonyíték

A legfőbb ügyészség az alkotmánybírósági határozatra reagálva közölte, megvárja annak indoklását és annak ismeretében dönt a DNA-tól átvett vizsgálat esetleges folytatásáról. A DNA nem talált bizonyítékot korrupciós bűncselekményre, de arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott kormányrendelet váratlan napirendre tűzésénél több bűncselekmény - bűnpártolás, iratok megsemmisítése, csalás és szándékos félretájékoztatás - történt.

Az alkotmányossági óvást beterjesztő Calin Popescu Tariceanu úgy értékelte: az alkotmánybíróság döntésével bebizonyosodott, hogy a DNA alkotmányos hatáskörét túllépő, a politikai döntéseket befolyásoló "szuperhatalomként" működik Romániában. Miután ezzel hatalmi visszaélést követ el, a DNA maga is egy korrupt intézménnyé vált - vélekedett a házelnök.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×